Mindennapjaink tele vannak apró, de gyakran bosszantó, máskor vicces mozzanatokkal. Különböző ügyeink intézése során nem egyszer érezhetünk magunkon mesemotívumokat. Egy-egy hivatali ügy elintézése szükségelteti a három napot, s az intézmény oly’ messze van tőlünk, mintha túl lenne az Óperencián.

[bővebben]

Értetlenkedünk

Világbajnokság van, mindenki focit néz, és arról beszél. Jobban mondva a világ lakosságának egy része, a másik pedig értetlenkedve figyeli, hogy mégis mit lehet azon beszélni, hogy 22 emberke ott rohangál egy nagy zöld füves területen és a legfurcsább hajkölteményekkel felszerelkezve, mindenféle gyönyörű mintát magukra varratva hogyan kergetnek egy labdát, miközben ezrek üvöltenek magukból kivetkőzve a lelátón. A többiek meg, akik nézik, nagyjából ugyanezt teszik a képernyők előtt ülve otthon, egyedül, társaságban, tereken, bárhol...

 

Bolcseszek nok foci

Múlt héten olvastam arról egy cikket, hogy a magyar fiatalok kreatív problémamegoldó-képességét is mérte a legutolsó PISA felmérés (2012-ben volt, és akit érdekel, itt nézheti meg - bár angol nyelven - ennek publikált elemzését: http://www.oecd.org/pisa/keyfindings/PISA-2012-results-volume-V.pdf). Azt szerintem már mindenki hallotta, hogy mindenféle területen alulteljesítenek a fiatalok, így a problémamegoldás terén sem érték el az átlageredményt.

Azt szokták mondani, hogy életünk fontos eseményei szinte észrevétlenül jelennek meg, s csak utólag visszatekintve ismerjük fel jelentőségteljes szerepüket. – Lehet, hogy ez igaz sok mindenben, de akkor biztosan nem, amikor hirtelen méhrajtulajdonosokká válunk. Legalábbis nálam így volt – egyszer csak megjelentek, és valóban szorgos méhekként dolgoztak azon, hogy lakájossá tegyék a redőnytokomat. Boldog és rendkívül népes család kezdett gyűjtögetni a kiskertben éppen aktuálisan nyíló virágokon.

Mehvadaszat1

Szeretem a választási éveket. Komolyan.

Általában nem foglalkozom túlzottan a külsőmmel. Egész jó géneket örököltem és nem vagyok nagyképű, de annyira tisztában vagyok a dolgokkal, hogyha a tükörből rám néző harmincon már kicsit túllépő nőt látom, nem elégedetlenkedem. Pont olyan, akivel ki lehet békülni, persze biztosan sokan lennének, akik mondanák, hogy nem elég magas, a haja reggelente igazán kócos és inkább egy szénakazalra hasonlít, főleg ha rövidebb, viszont ha meg hosszú, a hullámokkal lehet küzdeni, bár néha nincs kedvem hozzá. Na és persze még szemüveget is kell hordani, amit én kifejezetten szeretek és ezért már lassan egy kollekció áll rendelkezésemre a mindenféle színű kisebb-nagyobb keretből.


Aztán elindulok a munkahelyemre, ahol diákok, kollégák, gyakorló hallgatók és mindenféle ember vesz körül. Elmúltam harminc és nem tegnap, a génjeim viszont még nem érzik. Ha most bárkiben felmerülne a gondolat, hogy ezen én most ugye nem fogok sopánkodni, meg kell nyugtatnom, mert nem. Szeretem, hogy még mindig többen néznek vagy tíz évvel fiatalabbnak, nem zavar, ha a tanítványaim, akik még nem ismernek, megkérdezik, ismerem-e a tanárt. Igazság szerint még szórakoztat is. Viszont ennek van egy másik oldala is, amire nem sokan gondolnak.

2018. január 19. Péntek
Sára, Márió

Aktuális kérdés

Hogyan tetszik az oldalunk?
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
Összes szavazat:
Első szavazat:
Utolsó szavazat:
 
Powered by Sexy Polling
 

Életmód