Elemek megjelenítése címkék szerint: hó

Egyre többször érzem azt, hogy a világ kezd ismét normális lenni. Na persze ez nem akkor merül fel bennem, amikor a nagyvilág eseményeiről beszámoló tudósításokat olvasok, hanem amikor csak úgy figyelek és hallgatok, s kiderül, hogy történt némi átrendeződés a "hagyományos" értékek felé. Egyre többen kötögetnek (amiből a média meditációs divatot varázsolt, de tegye csak! Népszerűsítse inkább a kötést és a meditációt, mint az aberráció számos formáját, amit a televízióban és az újságokban találhatunk.), befőznek, határolódnak el a "selfi"-zéstől, kapcsolják ki a televíziókat. S mintha az időjárás is kezdene visszatalálni önmagához, kemény fagyok vannak és nagy hó, amit csak a média lát el "extrém" jelzővel, tapasztalatom szerint ugyanis az emberek letudják a "Végül is tél van!" mondattal egy laza vállvonogatás keretében.

Egy hóeséssel tarkított, önmagunk kiásását igénylő péntek este hívott fel Petra barátnőm, hogy itthon vagyok-e. Persze, hát hol is lenne az ember a 20 centis hóban, ha nem otthon. Mert tapasztalatom szerint ilyenkor tényleg csak az indul el, akinek nagyon muszáj, s szerencsére életem végre olyan periódusba érkezett, amikor én dönthetem el, hogy mi a nagyon muszáj.

Avagy mihez is hűséges a macska: a házhoz, vagy az emberhez?

Sokáig nem volt macskám, mivel a macskatartás rendkívül túldimenzionált elfoglaltságnak tűnt mások szájából. Rengeteg szlogent hallottam, onnan kezdve, hogy a macska szeretetéért meg kell dolgozni, egészen odáig, hogy a cicák a világ legegoistább lényei.

Aztán úgy hozta az élet, hogy nekem is lett két macskám, igazából azért, hogy szórakoztassák a kutyámat, aki távollétemben végig a kapunál nyüszített. Az összeszoktatás megtörtént, s a két apró, tenyeremben elférő pamutgombolyagból viharos gyorsasággal félfelnőtt macskák lettek, akik az immár társaságban megnyugodott kutya hátán békésen elszieztáznak.

Eleinte a pincében laktak, és tevékenykedésüket elnézve egy életre megfogadtam, hogy nekem a házon belül biztos, hogy nem lesz soha macskám. Minden mozdítható, ráugorható tárgy a földön fekve kötött ki, és nagyon nem olyan állapotban, mint amilyennek én szerettem volna látni. Aki figyeli a macskák játékát, az biztosan egyetért azzal, hogy a macskák született gyilkosok és nem mondtak le ragadozói mivoltukról. A játékelemek nagy része könnyen felismerhető, amikor látjuk őket vadászni és játszani az áldozattal.