Az ember egy idő után azt érzi, hogy minden egyes leütött billentyűvel további sebeket vág az egyébként is széttépázott emberi közösségek testébe. A keresetlenül kimondott vélemények, melyeknek gyakorlatilag sem tartalma, sem külalakja nem üti meg a gondolkodó ember szintjét, csak tovább pusztítanak. Normalitásunkat ássuk alá leírt szavainkkal, miközben újraértelmezzük az alapvető szabályokat, úgymint a szavak teremtő ereje és hogy ha jót nem tudunk mondani, és megoldásunk sincs a pozitív változás érdekében, akkor hallgassunk.
Vannak, akik szadista vagy mazochista szándékból állandóan riogatnak. Lefestik, hogy mi van, mi lesz, sok önjelölt történész azt is, hogy mi volt, de megoldást nem kínálnak.
Találtam persze olyanokat, akik szavaikkal képesek a világot megváltani, csak épp a tett hiányzik mögüle. Bölcs és fontos gondolatok kapnak szárnyra leütéseik során, azonban az így elhintett magok mégsem hoznak gyümölcsöt, mert megmaradnak a szavak szintjén. A világ megváltoztatását célul kitűzők gondolatai teljesen jók, azonban gyakorlatban semmit nem tesznek azért, hogy megállítsák a Föld pusztítását, a közösségek elhalását. A szövegszerkesztő bezárását nem követi a fák ültetése vagy a szemét összeszedése, vagy akár egy idős néni átsegítése a gyalogosátkelőn. A szavak zsarnoksága folytán azt hiszik, hogy pusztán a leírt betűk élhetőbb világot teremtenek.
Vannak, akik szavaikkal segítséget kérnek. Ők a spiritualitás rejtelmeiben bolyongva keresik a láthatatlan erőket, melyek megoldást kínálnak a problémáikra. Az ő szavaik pusztába kiáltott segélykiáltásokként tükröződnek vissza. Segítsen már valaki! S olyan istenek, istennők, angyalok neveit hallom, melyekre még a sok évnyi bölcsészképzésem keretein belül sem sikerült korábban rábukkannom. Ők megtalálják és várják csodás beavatkozásukat egy élhetőbb világ érdekében. A szavak zsarnoksága csak arra biztatja őket, hogy „kérj és adatik”, de arra már nem, hogy „segíts magadon, Isten is megsegít”.
Abban mindkét csoport egyetért, hogy a világunk elveszti normalitását és gonosz kezek mozgatják a marionett bábunkat.
S mivel én is billentyűzet után nyúltam, önmagam mentegetésére és mindkét –rendkívül szószátyár- csoport megnyugtatására a következőkről kell beszámolnom:
A világ megmentésének szentelt cikkek olvasása helyett fákat ültettem. Elég sokat, és egyelőre nem igazán tudom, hogy pár év múlva hol lesz a konyhakertem. Szorgalmasan etettem télen a madarakat, megtanultam komposztálni, szelektíven gyűjtöm a szemetet és bármit is vásárolok, előtte felteszem magamnak a nagy kérdést: „kell ez neked?” , és a válasz meglepően sokszor az, hogy „igazából nem”. A Földet ugyan nem mentettem meg, de legalább egy élhető kis szigetet kialakítottam. Ettől persze sokszor fájt a derekam, gyakran koszos a körmöm, mégis jobban élveztem, mint a céltalan gépelést.
A másik csoportnak üzenem, mélyről jövő és őszinte megtapasztalással: az angyalokat nem a láthatatlan világban kell keresni, mert itt élnek közöttünk! Komolyan. Többet között jelentős számban képviseltetik magukat a tömegközlekedésben, ők azok a buszsofőrök, akik hajnalban is az utasokra mosolyognak, azok az ellenőrök, akik nem büntetnek meg egy rosszul megváltott helyjegyért. Az alulfizetett és emberi életekért felelősséggel tartozó szakmákban igencsak ott vannak. Angyal a bolti eladó, aki lebeszél minket a lejárt, de előírásból felülre kitett élelmiszerek megvásárlásáról, egy-egy ügyfélszolgálatos, aki a szerződések kisbetűs részeit csupa nagybetűvel mondja el nekünk, angyalok az egészségügy még mindig kedves és mosolygós dolgozói. Sorolhatnám még, és elnézést mindazoktól, akiket kihagytam.
Mi is angyalok vagyunk. Legalábbis van bennünk egy magasabb rendű lény, aki segít a helyes és önzetlen magatartás felé vezetni minket, csak nem feltétlenül halljuk meg a szavukat.
Angyal a barátnő, aki felhív telefonon indulás előtt, és morgolódom, hogy kések miatta, azonban hamarosan meglátom az útra dőlt fát, ami rám esett volna, ha nem csörren meg a mobilom és akkor indulok el, amikor terveztem. Máskor bennem van egy angyal, aki önzetlenül megtesz valamit, s mikor hála érkezik, értetlenkedve fogadja: „ugyan, én csak segíteni akartam”.
Növények, állatok, angyalok. Kell ennél több? Igen. Több jelenlét a mindennapunkban, tettek és mértékletesség. A lelkünkben lakó isteni zsinórmérték, mely kivezet minket a normalitásunk ellen törő gonosz szándékok csavaros terveinek útvesztőiből és a szavak zsarnokságából is.
Talán ez az április végi tél segít felnyitni szemeinket és felismerni, tudatosítani magunkban, mennyire rossz úton járunk.
Bodor Mária