Mindennapjaink tele vannak apró, de gyakran bosszantó, máskor vicces mozzanatokkal. Különböző ügyeink intézése során nem egyszer érezhetünk magunkon mesemotívumokat. Egy-egy hivatali ügy elintézése szükségelteti a három napot, s az intézmény oly’ messze van tőlünk, mintha túl lenne az Óperencián.

[bővebben]

A macskahűségről

Kategória: Házi kedvencek 2015. február 05., csütörtök 10:50

Avagy mihez is hűséges a macska: a házhoz, vagy az emberhez?

 

Sokáig nem volt macskám, mivel a macskatartás rendkívül túldimenzionált elfoglaltságnak tűnt mások szájából. Rengeteg szlogent hallottam, onnan kezdve, hogy a macska szeretetéért meg kell dolgozni, egészen odáig, hogy a cicák a világ legegoistább lényei.

KommunaAztán úgy hozta az élet, hogy nekem is lett két macskám, igazából azért, hogy szórakoztassák a kutyámat, aki távollétemben végig a kapunál nyüszített. Az összeszoktatás megtörtént, s a két apró, tenyeremben elférő pamutgombolyagból viharos gyorsasággal félfelnőtt macskák lettek, akik az immár társaságban megnyugodott kutya hátán békésen elszieztáznak.

Eleinte a pincében laktak, és tevékenykedésüket elnézve egy életre megfogadtam, hogy nekem a házon belül biztos, hogy nem lesz soha macskám. Minden mozdítható, ráugorható tárgy a földön fekve kötött ki, és nagyon nem olyan állapotban, mint amilyennek én szerettem volna látni. Aki figyeli a macskák játékát, az biztosan egyetért azzal, hogy a macskák született gyilkosok és nem mondtak le ragadozói mivoltukról. A játékelemek nagy része könnyen felismerhető, amikor látjuk őket vadászni és játszani az áldozattal.

Egyébként viszont sokkal kevésbé macerás lények, mint azt a macskatartó fanatikusok szavaiból véltem kicsengeni. Amennyiben nem zavar minket, hogy felborítják a virágainkat, sötét és keskeny lépcsőkön imamalomként forognak előttünk, meg úgy általánosan, terroristákkal osztjuk meg az életünket, akkor sok szép pillanatot szerezhetnek nekünk.

 

És a macskák is elém szaladnak köszönteni, amikor hazaérek. Hogy a leendő vacsora ígéretében bízva? Biztosan igen. De ettől még nem kell elítélni őket, sejteni vélem, hogy a kutya kitörő lelkesedése is ennek szól, illetve mindenki, akinek van párja, tisztában van vele, hogy az esti találkozás során a "mi lesz a vacsora?" kérdése viszonylag hamar elhangzik a férfi szájából.

Mindent összevetve úgy gondolom, hogy a macska és a kutya sokkal kevesebb dologban különbözik egymástól, mint eddig hittem. Ha szeretjük őket és törődünk velük, ők is szeretnek minket, a maguk módján. S a kutyások-macskások közötti határvonal azért van, mert mi egyszerűen szeretünk határvonalakat húzni. Nem bírjuk az egységet, kényszeresen azt keressük, ami elválaszt, nem pedig azt, ami összeköt. Aki úgy gondolja, hogy felnagyítom a helyzetet, az bátran szörfözzön az interneten, olvasson kommenteket, és rá fog ébredni, hogy még egy egyszerű időjárás jelentés is mekkora indulatokat, szélsőségeket képes kiváltani.

 

De visszatérve az alapkérdésre: kihez, vagy mihez is hűséges a macska?

 

A ház, amiben lakom, egy olyan ház, amiben korábban is laktam, egy pasival, két macskával és két kutyával. Szakításkor az ember nemcsak a javait osztja szét, hanem az állatkáikat is. A kutyák egyértelműen hozzám tartoztak, így ők velem tartottak, a macskák pedig maradtak a pasival együtt. A véletlenek és a cseles sors úgy hozta, hogy végül visszakerültem a házikóba, de mivel az egyik kutya előtte elpusztult, csak egy ebbel költöztem vissza. A szomszédok azt mondták, hogy a macskákat az ex elvitte magával. Bevallom, nem bántam különösebben.

Pár héttel ezelőtt a pincében motoszkáltam elmélyülten (fűtöttem), és éreztem, hogy valaki néz. Megfordultam és egy macska nézett rám, az ajtó mögül kandikált ki fehér fejével. Először azt hittem, a saját lánycicám az, de aztán rájöttem, hogy ők a kutyával együtt a műhelyben melegednek, ezért a sajátjaim eledelének védelme érdekében jó erősen ráordítottam, hogy "Sicc!" Ez elérte a kívánt hatást, a váratlan vendég megfordult és elszaladt. Ekkor láttam meg teljes méretében. Hatalmas jószág, hófehér bundával, egyedül csak a farka szürke. A felismeréstől felsikoltottam, az egyik régi, közös macskánk jött haza. Utána kiáltottam, ő pedig megállt, azt hiszem, megismerte a hangomat. Beszéltem kicsit hozzá, ő pedig egyetlen jellel reagált minderre. Ugatásszerű nyávogással közölte velem: "MÁÚ".

 

A magukat állatvédőnek, de kerítésen belül állattal nem rendelkező emberek biztosan elítélnek, ha bevallom, már nem is emlékszem, hogyan hívtuk régen ezt a macskát. Bármi is volt a neve, újat kapott. Most már ő Máú, a környék legnagyobb kandúrja, aki hazatért onnan, ahová elvitték. S mivel a láthatatlan macskám már tavaly májusban elhunyt, a terroristanövendékeim pedig elkényeztetettebbek annál, hogy egerésszenek, egyáltalán nem bánom, hogy van egy macska, aki rendet tesz a padláson ólálkodó egerek között. A kicsik (merthogy immár mindhárom macskát a sajátomnak érzem) még félnek tőle, bár a lányon már látni vélem a nyomait, hogy kinézte magának leendő gyermekei apját.

Máú is kap kosztot, a kvártélyról egyébként sem én rendelkezem, hiszen ő tért haza. Ugyanannyi joga van ott lenni, mint bármelyikünknek. S ha egyszer úgy adódna, hogy elköltözöm, tudom jól, hogy az új lakók a ház mellé egy macskát is kapni fognak.

A viszonyunk szépen javul. Már nem fut el előlem, ha meglát, de azért tartjuk a tisztes távolságot. Hiányzik, ha egy-egy este nem látom, és a kajája is érintetlenül marad. De idő kérdése és mindig hazatér.

 Macskahuseg

Máú miatt kezdtem el felgöngyölíteni a kérdést, hogy vajon kinek is van igaza. Nagyapáink régi mondásának, hogy a kutya az emberhez, a macska a házhoz hűséges, vagy napjaink macskafanatikusainak, akik szerint a macska természetesen a gazdihoz hű. Utóbbiakat olvasva megint határvonalakat találtam. Egyfajta népi-urbánus vita bontakozott ki előttem, amely szerint a vidéki macskák a házhoz, a városiak az emberhez hűségesek. Merthogy a vidéki macska az urbánusok szerint csak maradékokat kap, és rá van kényszerítve az önellátásra, így nyilvánvalóan a territóriumhoz hű. Akik ezt ennyire leegyszerűsítve látják, azok még nem vették a fáradtságot megnézni, hogy a "vidéki" macskák jelentős része szintén jól van tartva, és nem akarnak tudomást venni a városokban kukából guberáló macskákról. Pár évtizeddel ezelőtt orosz tudósok kutatták, hogy a macskák vajon képesek-e hazatalálni. És igen. Volt, amelyik pár hét, volt, amelyik pár hónap alatt, de hazatértek.

 

Máú mindig jól volt tartva. A régi nevére nem emlékszem, de azt tudom, hogy mindig jó minőségű konzervet, tápot kapott, és az ex mellett bandázott, amikor ő a műhelyben tartózkodott. Néha még pár háznyit el is kísért minket, amikor a kutyát vittük sétálni.

Máú hazatért, újra birtokba vette a vadászterületét, és elfogadta azt, hogy ismét az élete része vagyok.

 

A macskahűségre vonatkozó kérdésre pedig a válasz nagyon egyszerű. A macskák nem a házhoz, és nem is az emberhez hűségesek. Egyszerűen csak önmagukhoz, s ezt bizony mindannyian irigyelhetjük tőlük.

 

Kiegészítés 2016/2017 teléről: ebben az "extrém"-nek nevezett időjárás közepén azt a megállapítást kellett tennem, hogy az összes magyarországi meteorológus a kanyarban sincs Maúhoz képest. Amikor itthon tölti az éjszakát, fagyni fog. Amennyiben a kazán mellé telepedik és sürgetően néz rám, hogy gyújtsak be, akkor -15 fok alá fog süllyedni a hőmérséklet. - Lám, lám, mi mindenre jó egy kalandor életű macska?

Utoljára frissítve: 2017. január 16., hétfő 18:02
2018. április 20. Péntek
Tivadar, Odett

Aktuális kérdés

Hogyan tetszik az oldalunk?
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
Összes szavazat:
Első szavazat:
Utolsó szavazat:
 
Powered by Sexy Polling
 

Életmód