Nos, ezek miatt sokáig ódzkodtam ezektől a „nálamnál okosabbá" váló telefonoktól, mondván amire nekem kell (beszélgetni, sms-t írni), arra jó akármi. Aztán elérkezett a nap, amikor közölték velem, hogy a telefonos csomagocskámhoz adnak egy ilyen szerkezetet és ráadásnak még el is küldik otthonomba. Próbáltam magyarázni a kedvesen mélyen búgó férfihangnak, hogy csak egy kis probléma fog adódni: egyáltalán nem tudom majd működőképessé tenni. Ő azonban hatalmas meggyőző erejével – amivel inkább szerintem csak munkahelyi kötelességének tett eleget, másik oldalon pedig minden bizonnyal hitetlenkedve hallgatta, hogy egy mai harmincas fiatal nő nem feltétlenül rajong ezekért a szerkezetekért – mondogatta, hogy nem lesz gond. Beláttam, ha olcsóbban akarok telefonálgatni, rá kell hagynom azt a gondolatát, miszerint én ezt pillanatok alatt megoldom, amint kézhez kapom „hőn áhított" új készülékem. Kérdezgettem a méreteket illetően, mármint a telefonra vonatkoztatva, ami nálam azért is érdekes kérdés, mivel egyáltalán nem tudom még azt sem belőni, mennyi tíz centi vagy egy méter. Tehát inkább arra próbáltam választ kapni, vajon egy tenyérnél kisebb vagy nagyobb lesz. Utólag belegondolva, teljesen értelmetlen kérdés, hisz az én tenyérméretem a fiatalember aligha ismeri, egy hangszínből pedig nem tudok a magasságra következtetni, így ami neki sokkal kisebb, az lehet, hogy nálam óriási...

Pár nap múlva megérkezett. Ismerkedni kezdtünk, de már az első percben láttam, ez nem lesz a gyors és könnyű barátkozások közé sorolható. Egy fél órát elbíbelődtem a beindítással, aztán úgy döntöttem, inkább értő kezekre bízom, nehogy sokkot kapjon, és soha többé ne akarjon velem kommunikálni. Pár napig pihent dobozkájában, míg eljutottam vele egy szakértőhöz, aki értő kezekkel megnézte, beindította, átmásolta telefonszámaimat és mindent, amit az előző kis barátom magában rejtett, valamint megmutatta, ha mégsem sikerülne közelebbi kapcsolatba kerüljünk, hogyan éleszthetem fel régi társam. Barátaimat felkészítettem, ha nem tudnak elérni, az miért is van, és első dolgom volt életem legfontosabb szereplőit felhívni, akik megállapították, hogy akkor nincs minden veszve, ha ez már sikerült.

"már tudja, mikor kell ébresztgetnie és milyen intenzitással, milyen hangosan szólhat, ha épp keres valaki"

Hazaérve elkezdtük ismerkedésünket és teljes nyugalomban, lépésről lépésre kerültünk egymáshoz egyre közelebb. Kapott arcot, színt, már tudja, mikor kell ébresztgetnie és milyen intenzitással, milyen hangosan szólhat, ha épp keres valaki. Még vannak olyan gondolatai, melyeket nem élesztettem fel, talán örökre némák maradnak, vagy csak később pillantják meg ezt a világot, de lassan megszületett az új társam. Abban a pillanatban pedig, hogy valaki megszületik, nevet is kap, de milyen név illik egy komoly, engem állandóan figyelő és figyelmeztető társhoz. A névadás nem könnyű feladat, de egyik álmosító délután megszólalt és már tudtam, ki ő: Ede, az okosnak tartott és talán tényleg okos telefon, aki ettől a pillanattól vált életem meghatározó társává.

Rószegh Lili