Elemek megjelenítése címkék szerint: karácsony

kedd, 17 január 2023 11:16

A várakozás öröme újratöltve

Évekkel ezelőtt írtam erről. Milyen fontos várni. A karácsonyra, az ajándékokra, meglepetésekre, Mikulásra, Jézuskára, kinek mi tetszik. Várni valakire és valamire.


Ez a várakozás az utóbbi időszakban, mióta a Kishercegek valós létezői életemnek, megint új értelmet nyert. Először rájuk vártam, sőt vártunk, várakoztunk és az első karácsonyi, adventi időszak úgy telt, hogy arra vártam, mikor érkezik el a pillanat, amikor átölelhetem őket. Születésük után a várakozás megint mást jelentett, hisz napról napra, ahogy telt az idő, minden egyes perc elmondhatjuk, várakozással telt, mikor lépnek egy újabb szintre fejlődésük során. Emellett pedig újra eljött az advent… akkor még inkább csak nekünk jelentett igazán valamit, hiszen ők még csak a csillogó fát nézték és nem sokat értettek abból, mi is zajlik körülöttük.

Varakozas orome

Kategória: Lelkünk
péntek, 16 december 2022 13:51

Mikulás, Jézuska, angyalkák és társaik

December. Szerintem minden gyerekes családnak, főleg ott, ahol pici gyerek van, nagyon nehéz időszak. Első körben mondhatnám azt is, hogy az ajándékok és a nagy rohangálás, a mindenki igényeihez való igazodás miatt. De tényleg? Ez nem is olyan rossz, hiszen nem kell megállás nélkül, rohanva vásárolni – ezt pedig nem csak a mostani nehezebb időszak mondatja velem. Nálunk eddig is inkább az okozta a nehézséget, hogy a család tágabb részét rávegyük arra, hogy nincs szüksége a Kishercegeknek a 146. kisautóra vagy bármilyen más apró méretű építős játékra. Van elég, még kicsivel is több, mint kellene és inkább csak a veszélyességüket látjuk, ha véletlenül nem pakolnak el maguk után és elrejtve a fotel lábánál felejtődik egy kisebb jármű…

Modern mikulas

Kategória: Házasoknak
szerda, 06 január 2021 16:35

Ünnepek után

Elmúlt az ünnepi időszak, de bevallom, nálunk még áll a karácsonyfa, hisz szeretjük minél tovább az otthonunkban tudni. A kis Hercegek pedig a mai napig csodálkozó tekintettel állnak előtte, mint az első pillanatban, amikor szenteste meglátták.


Velük készülni az ünnepre igazán nagy kaland volt, mert az éppen „nem akarunk aludni” időszakukat élték, élik – bár néha már alszanak újból délután –, így elég nehéz volt a meglepetés erejével megérkeztetni a feldíszített fát, de az Öregkirály az Öregkirálynéval együtt sikeresen lefoglalta őket arra a néhány órára.

Unnepek utan1

Kategória: Lelkünk
hétfő, 06 január 2020 13:05

Terror után

„A karácsony kötelező boldogság terror.” – olvastam egykor, konkrétan a múlt évezredbe vesző gimnazistakoromban egy grafitin. Már nem is igazán látok ilyen feliratokat a WC-kben, várótermekben. No hiszen, új évezred, új szokások. A fiatalok kezeit lefoglalja a telefonnyomogatás, nem fér bele a festékszóró vagy az alkoholos filc.

Karacsony

Kategória: Értetlenkedünk
vasárnap, 24 december 2017 08:39

Az idei mézes kalács, vagyis a mézes puffancsok

Idén is eljött a nap, nekiálltam az idei mézeskalácsoknak, amik általában fenségesek, puhák és illatosak szoktak lenni, viszont minden ötödik év táján történik valami és vagy olyan kemények lesznek, hogy már fegyvernek minősülnek vagy alig lehet belőlük formákat alkotni. Nos, ez az ötödik év úgy néz ki, idén következett be. Szépen mindent előkészítettem még este, fantasztikusan illatozó tészta lett belőle, amit egy éjszakán át szokás szerint a kamrába tettem, hogy a hidegben pihengessen egész reggelig.


Eljött a reggel és nagy örömmel álltam a konyhában, kikészítve a mindenféle kiszúró formával – csillagok, holdak és szívecskék hadával –, hogy idén is egy hatalmas adagnyi készüljön belőle mindenki örömére. Igen ám, de idén a tészta megmakacsolta magát és szinte porlani kezdett a kezem között, sehogy sem akart szép, lapos táblává változni, hogy a kis formákat is bevethessem. Jobb ötletem nem támadt, ott volt a hatalmas adag mézeskalács tészta, viszont azt vettem észre, hogy golyókká nagyon jól formálható, így elkezdtem azokat gyártani. A golyókat pedig egy pohár aljával a tepsihez nyomkodtam és miután megkenegettem tojással, diókat nyomtam a közepére.

 

Mezes puffancs

Kategória: Főzünk
péntek, 15 december 2017 09:57

Narancsos csokoládékrém

Néhány évvel ezelőtt egy karácsonyi újságban olvastam ennek a krémnek a receptjét, amit annyira egyszerűnek találtam,hogy el is készítettem menten egy pici alakítással, mivel annyira édeset nem szerettem volna. Azóta elengedhetetlen része konyhámnak télen és nyáron is. Ajándéknak is kiváló, hisz eddig még senki nem mondta, akinek ajándékoztuk, hogy azonnal vigyük az orra elől, maximum ha éppen súlya csökkentésébe kezdett volna, de olyanoknak meg nem adunk, mivel túl nagy a kísértés. Esszük kalácshoz és kiflihez, kenjük linzerre és más süteményekbe. Sokkal finomabb, mint bármi, amit eddig csokoládés, kakaós krémként ettünk.

 

Csokikrem

Kategória: Főzünk
péntek, 15 december 2017 09:19

Karácsonyi szimbólumok

Napjaink ünnepi kalendáriumában a legrangosabb helyet keresztény ünnepek foglalják el, amikor a társadalom egyre nagyobb tömegei válnak vallástalanná, egyre kevésbé tudják mit kell ünnepelni.
Ünnepek azok a kitüntetett alkalmak, napok, amelyek kiemelkednek a hétköznapokból. Az ünnep az idő egészéből kiemelt, rendkívüli idő. Úgyis mondják az ünnepek kutatói, hogy szent idő. Az ember kiemelkedik a megszokott időből, felülemelkedik a hétköznapokon, ugyanakkor az ünnep csak a hétköznapok függvényében érthető meg.
Az ünnep fontos alkotóeleme a csend - napjainkban talán ez hiányzik leginkább az ünnepekből.
Barna Gábor kiváló vallási kultúrakutatónk meglátása szerint a karácsony nemcsak a Megváltó születésének gondolatát veszítette el, hanem egyre inkább "szeretet-ünnep" jellegét is, napjainkban a karácsony inkább az ünnepet megelőző hetek vásárlási alkalmait, a fogyasztás ünnepét jelenti.

 

Karacsonyi alma dio

Kategória: Feng Shuink
péntek, 06 január 2017 03:49

A várakozás öröme

"Várni, csak várni, mindig csak várni…" Ismerik – gondolom – páran ezt a dalt, ami oly emblematikussá vált úgy 30 évvel ezelőtt, ha jól emlékezem. Várni sokféle dologra lehet, személyekre, eseményekre. Vannak, amiket nem várunk annyira, másokra viszont akár éveket, évtizedeket is áldozunk az életünkből.

Kategória: Lelkünk
szerda, 18 november 2015 09:04

Karácsony előszele

Elmentem a belvárosba venni néhány dolgot, mivel a rokonság nagy részének mindenféle születés- és névnapja van novemberben. A cím viszont nem ezért van, bár sokan gondolhatnánk, hogy mi már ebből adódóan elkezdjük a nagy családi ünneplést november elején és be sem fejezzük a következő év kezdetéig. Ugyan van benne valami, de mégsem ez jutott az eszembe a cím kapcsán.


Ahogy említettem, elmentem körülnézni, ki minek is örülne és döbbenten tapasztaltam, hogy lassan minden kisebb és nagyobb boltban, az ilyen nagyobb helyeket ne is említsük, megjelent a karácsony… Girlandok, fenyők, minden tiszta műhó és karácsonyfadíszek tömkelege, hóemberkék gyülekezete a Mikulással, valamint a hozzá tartozó elmaradhatatlan, piros orrú rénszarvasok rémisztgetnek néha, mert nem feltétlenül szépek. Minden telis tele ezekkel a figurákkal és díszekkel, de még csak november van, ráadásnak a klímaváltozásnak "hála" olyan 20 fok körüli hőmérséklettel.

Kategória: Lelkünk
vasárnap, 28 december 2014 16:47

Karácsony a tavaszban

Az év vége hagyományosan a megtisztítás, megtisztulás jegyében telik. Elmozdítjuk a nehezebb bútorainkat is, letöröljük mindenhonnan a port, az okos emberek pedig azt tanítják, hogy a takarítási folyamatot nem csak a házunkon, hanem a lelkünkön is végezzük el. Készítsünk leltárt, az idejétmúlt dolgokat dobjuk ki, hogy helye legyen a tudatosan megválasztott jónak.

Karacsony tavaszban5
Gyermekkorom óta nem volt karácsonyi hangulatom, de ez az idei életem legszebb karácsonya volt. Aki olvasta a tavaly ilyenkor született „Karácsonyi széljegyzet" című írásomat, biztosan azt hiszi, hogy kisebbfajta agyrázkódást szenvedhettem, pedig nem.

Az, hogy szép lett a karácsony, több dologból tevődött össze, összegyűjtöttem hát egykori önmagamnak és minden szkeptikusnak, hátha ezentúl ez a hangulat lesz általános az év végén!

Kategória: Lelkünk
1. oldal / 2