A toronyszoba lépcsője Kiemelt

Írta:  2017. október 31., kedd 08:03

A fiatal nőt messziről szólította el a telefonhívás. Kedvetlenül nyúlt a laptopja mellett, könyvek alatt lapuló vezetékes telefon után.

Toronyszoba1

- Igen? – szólt bele.
- Én vagyok. Ráérsz kicsit?
- Nem igazán –felelte kelletlenül. - Le kell adnom azt a tanulmányt, holnap éjfél a határidő.
- Tudom, de… - csak ekkor figyelt fel Vali kelletlen hangjára. – A lépcsőt akarják megnézni.
A nő nagyot nyelt a válasz hallatán.
- Miért? – kérdezte feszülten.
- Valami műemlékes – válaszolt Vali. – Gyere le a portára, kérlek.
Rózsa rossz érzéssel emelkedett fel a székéről. Megvonta a vállát, ahogy az ajtóhoz sétált a feldolgozásra váró könyvkupac mellett. A holnap éjfél még messze van.


A portán egy enyhén túlsúlyos, szakállas férfi várta. Ki sem kellett nyitnia a száját, hogy Rózsa tudja, a fővárosból jött. Csak úgy sugárzott belőle a hely iránti megvetése, valami felsőbbrendű gőg. Pedig még nem is a legrosszabb fajtából való – állapította meg a lány, miközben Vali feléje sietett.
- Ne haragudj… csak.. a lépcső… tudod… - nézett zavartan a férfi felé.
- Tudom – sóhajtott a fiatal nő. – Mit szeretne a lépcsővel?
- Bemutatkoznék… - mondott egy nevet, amit Rózsa nem kívánt megjegyezni. – A műemlékvédelmi egyesülettől jöttem. A lépcsőjüket kell lefotóznom.
- Parancsoljon, a bejáratnál van egy gyönyörű reneszánsz kőlépcső, melyet a források bábos korlátos lépcsőnek neveznek, és azon jött fel hozzánk…
- Nem arra vagyok kíváncsi – vágott közbe a férfi. Rózsa csak ekkor figyelt fel rá, hogy a hanghordozása mögött kellemes hang bujkál, valahol mélyen, mint az elővigyázatosság.
- A toronyszoba lépcsőjét kívánja megtekinteni az úr – mentegetőzött Vali.
Sejtettem. Gondolta Rózsa. Valira nézett és a szeméből mindent kiolvasott. Ő már ezer módon megpróbálta lebeszélni a férfit a vállalkozásáról, mielőtt még telefonált Rózsának. A nő az emeleti dolgozószobában heverő könyvekre, tanulmányokra és jegyzetekre gondolt. Holnap éjfélig le kell adnia azt a munkát. Nagyot sóhajtott.
- Rendben. Megmutatom az úrnak. – Vali szomorúan nézett rá. Neki szimpatikus volt a férfi.
- Biztos?
- Igen. Mondtam, sok a dolgom. Mindjárt holnap éjfél. – Vali száját harapdálva Rózsa kezébe nyomta a kulcsokat. A fiatal nő biccentéssel köszönte meg, a férfinak pedig intett, hogy indulhat a bejárati ajtó felé. – Nemsokára visszajövök– szólt vissza Rózsa az ajtóból Valinak, de nem nézett rá, tudta mit látna kolléganője arcán.

 

Toronyszoba2A férfi kicsit lelkesebben ereszkedett le a bábos korlátos lépcsőn. A fényképezőjét állította be. Rózsa balra intett. A tornác mögött egy eldugott kis ajtó vezetett fel a toronyszobába. Rózsa kielőzte a férfit, amíg az megállt a fényképezőgépével bíbelődni.
- A francba! – mordult fel a látogató. Rózsa lehunyta szemeit. Kedves hangja van ennek az ürgének, és biztosan nem is tud róla. Másról sem tud – nyugtatta magát, de valami mégis megállította őt.
- Maga semmiféle műemlékvédelemtől nem jött, ugye? – szegezte neki a kérdést.
A férfi meglepődve nézett rá. A szeme is kedves – állapította meg Rózsa. – Ezt miért mondja?
- Nézze uram, ha maga onnan jött volna, a reneszánsz kőlépcső minden egyes négyzetmilliméteréről sztárfotót készített volna. Magát csak a toronyszoba érdekli, ugye? Nem a lépcső, az csak egy állomás a szobához.
A férfi zavarba jött.
- Honnan jött maga? A „Keressük a rejtélyeket!” blogról vagy ilyesmi? Nézze, sokan kísértették itt a szerencséjüket, a legtöbbnek elfogyott a visszaútig. Mesélek magának valamelyik várkisasszonyunkról jó kis szaftos történeteket, de ne menjen be oda.
A férfi közelebb lépett Rózsához és az arcába hajolt. – Maga ezt nem érti. Nekem kell az a sztori! Rengeteget kutattam már utána. Valami rejtélyes oknál fogva, a jó történetek itt vannak a világvégén, eldugva a sok paraszt közé.


Rózsa a férfi szemébe nézett. Sosem tartotta a paraszt jelzőt lealacsonyítónak, s mikor lehunyta szemét, a férfi azt hitte, a sértést kívánja a nő megemészteni. Valójában Rózsa szemei elé az a hat üres oldal képe úszott be, melyet meg kell töltenie holnap éjfélig tudománnyal.
- Rendben. Megmutatom. – Mondta ismét. Előreindult és elfordította a kulcsot a zárban. Mielőtt kinyitotta az ajtót, a férfi szemébe nézett. - Felkísérem magát a toronyszoba ajtajáig. Addig elmesélem magának a történetét a tárlatvezetés kifizetése nélkül, csak hogy lássa milyen nagylelkűek is ezek a parasztok vidéken. - Rózsa hangja végig nyugodtan a csengett. Feltárta az ajtót, felkapcsolta a villanyt. A sok évszázados fából készült csigalépcső végét elnyelte a sötétség.


- Sokáig azt hitték, hogy ez a torony állt már a vár elődjének számító monostor idején is. Csak pár évtizede derült ki, hogy nem, a vár első nagy átépíttetője készítette el, úgy a XVI. század utolsó évtizedeiben. Nem voltak szép idők azok, még a békeévek idején is dúlt a háború. Ember ember ellen támadt. Jártak itt császári, oszmán csapatok, a szomszédos várak katonái, még a tatárok is. Árulók voltak mindenhol. A főúr minden egyes kémnek ítélt személyt idehozott, fel a toronyba, aztán elengedte őket. A lépcső bejáratát valamikor a XVII. század közepén befalazták, de olyan ügyesen, hogy sokáig azt feltételezték a kutatók, hogy csak kívülről lehetett megközelíteni. Aztán a régészek megtalálták.


Rózsa könnyen beszélt, sok lépcsőfok volt ugyan, de nem voltak magasak és ő már rutinosan járta az utat. A férfi nagyokat lihegett, nem volt elég levegője ahhoz, hogy kérdezzen. Rózsa persze tudta mire kíváncsi. A feltáráskor sokan jártak a toronyban. Többen közülük ezt követően rejtélyes eseményeket szenvedtek el. Volt olyan munkás, aki ordítva kiugrott a toronyszobából, mások elfutottak és az utcán bolyongva kamion elé ugrottak. Minden eset más volt, csak egyben egyeztek: a toronyszobában megkezdve eszelősen ordítottak mindaddig, amíg be nem rekedtek. Ezt követően mindannyian kárt tettek magukban. A toronyszoba nem hatott mindenkire. Rózsa például sokszor járt ott és az áporodott, jellegzetes szagon kívül semmi mást nem érzékelt. S mivel nem minden látogatóval történt furcsa esemény, meg végül is egy műemlékről volt szó, a torony megmaradt. Mindössze csak lezárták, ahogyan a sok halálesetet is a rendőrök. A toronyba vezető lépcső ajtajára nagy lakat került és valahogy kikopott a város lakosainak érdeklődési köréből. Csak néhány, rejtélyes esetek után kutató figura bukkant fel a lépcső iránti érthetetlen rajongással.

Toronyszoba3
Rózsa némán rótta tovább a fokokat. Lehet tényleg paraszt, amiért csak a rövidített verziót mesélte el, de az út további részében tanulmányán gondolkodott.
A lépcső tetején megállt, és bevárta a férfit. – Gondolja meg még egyszer, kérem. Lehet nem tapasztal semmit, de ne kísértse a sorsot. Van itt még más látnivaló, írhat azokról éppen eleget.
A férfi fújtatva érkezett meg a nő mellé. Lehajolt és megpróbálta megakadályozni, hogy tüdeje kiessen hullámzó melléből. Fejét rázva nemet mondott Rózsa kérésére. Összeszedte magát, kihúzta hátát, miközben bekapcsolta fényképezőjét, a nőre nézett.
- Maga szerint mi van ott bent?
- Ugyan mi… Vérzivataros múltunk megannyi árnya. – felelt Rózsa és elindult lefelé. Amikor meghallotta a toronyszoba ajtózárának nyikorgását, gyorsabbra vette lépteit.


A fiatal nő a laptopja előtt ült. A tanulmány még mindig üres oldalakban végződött. Bárki kérdezte volna, hogy mire vár, Rózsa azt felelte volna, ihletre. Pedig csak az ordításra. Hamarosan meghallotta. A férfi kiabálását felerősítették az ódon falak.
Rózsa az ablakhoz lépett és szemével követte a távolodó hang tulajdonosát. – Kár érte, kedves hangja volt.


Megvárta, amint Vali lemegy a bábos korlátos lépcsőn és visszatér a kulccsal.


Rózsa az asztalára nézett. A holnap éjfél mindjárt itt van. Legalábbis neki. Ő megéli.

 

Kiss Gabriella

2017. december 16. Szombat
Etelka, Aletta

Aktuális kérdés

Hogyan tetszik az oldalunk?
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
Összes szavazat:
Első szavazat:
Utolsó szavazat:
 
Powered by Sexy Polling
 

Életmód