Valóság vagy sem? - Verseink Kiemelt

Írta:  2014. január 28., kedd 20:12

Rószegh Lili: Nagyszülőkhöz

Elmentek

Elmentek…

Egy forró augusztusi nap.

Elmentek, pedig te nem is vártad.

Oly hirtelen, oly váratlanul,

mintha siettek volna oda túl.

Elmentek…

Pedig tegnap még lesték lépteid.

Kis unokájuk az életét merre veszi?

Elmentek…

Pedig neked oly sok kérdésed lett volna még.

Őseid honnan s miért vették útjukat honod e kis szeglete felé.

Nem faggathatod őket unos-untalan:

Nagypapa, ki volt az első neveddel e szép magyar ég alatt?

Kik s mifélék voltak őseid?

Meddig mennek vissza az időben emlékeid?

Muhinál tatárok ellen küzdő ős lovag, vagy fegyverhordozó talán?

Mohácsnál vérét ontó vitéz, ki elesett a király oldalán?

Esetleg nyáját farkastól óvó pásztor a nagy alföldi rónán,

Avagy Kárpátok bércein élő székely, ki büszkén vallja ősének a Tejúton járó Csabát?

Nem, választ nem kaphatsz tőlük többé már.

Elmentek, s el nem búcsúzhattál.

Elmentek, hisz várt rájuk Valaki,

Valaki, ki az életet szabja ki.

Már várták őket, kiket nem felejtesz sosem,

Kik betegágyad mellett a múltat mesélték neked.

A múltat, mely csontodig, szívedig hatolt,

S nem ereszt többé, még akkor sem, ha akarod.

Elmentek…

De nincsenek is olyan távol.

Csabával őrzik most is lépteid a Tejút távolából.

Vigyázzák, hisz az út oly rögös.

De mégis, már évszázadok óta oly gyönyörű, s oly örökös.

 

* * *

Rószegh Lili: Hogy lehet…

Hogy lehet vers

Hogy lehet, hogy évek óta két szív titokban összetartozott?

S hogy lehet, hogy mégsem találtak egymásra, míg a zord idő lassan tovavánszorgott?

Nem látták, mit oly sokan már akkor éreztek?

Összetartoznak ők, mióta szívük dobogni kezdett.

Ősidők óta összetartozó e lélekpár.

Lélekpár? Lehet, hogy inkább egy lélek két fele.

Két rész, melyeket évezredek óta az örök társ felé vezet a Sors keze.

Egymásra néznek, s a tekintetből a másik nevet vissza.

De nem is sejtik, hogy mi lehet ennek a titka.

Vagy lehet, hogy már ismerik a régi történetet?

A szerelem mellett létezik egy másik út is, mely egymás lelkéhez vezet.

Mi lehet mélyebb s erősebb e földi létben, mint maga a szerelem?

Semmi más, mint az örökké tartó és a síron túl is elkísérő szeretet.

Tudják ők ezt jól most már, hogy szerelmük is lobogva ég.

De nem felejtik, s hű társként fogják egymás két kezét.

Fogják egymást és el nem engedik.

 

Hisz egyik sem élhet a másik nélkül, míg a földi végzet bekövetkezik.
 
 
 
* * *
 
Szeder
Aligvári Jávor: Szeder
 
Erdei vágásokban, út mentén érik az őszi csemege,
Alig várja erdőjáró ember és vad, hogy megegye.
Nem adja könnyen fekete bogyóját a tüskés bokrocska,
Készíthetsz belőle lekvárt, szörpöt, de legjobb a pálinka.
 
 

* * *

 

 

Rószegh Lili: Kispiros

 Kispiros

Bolyong az utcán tétován,
maga se tudja merre,
egymagában, búsvidáman,
s nézve a többit, kik mind sorban s komoran jönnek.
Jönnek ők, jönnek mind temetőszínben,
jönnek, de nem néznek felé,
hisz ők azok, a Feketék.
Bolyong, de talán mégsem tétován,
hisz csak ő megy az út másik oldalán.
Ő, kivel senki nem törődik,
egymagában a kispiros télikabát.
Társat keres, de a többiek mind oly feketék.
S komoran járják útjukat,
még egymáshoz sem szólva,
miközben csicsergő madarak énekét hozza a szél.
De ők, a Feketék, mintha nem is hallanák.
Mintha észre sem vennék,
hogy újra madár dalol a fán.
Csak egyedül ő, a Kispiros érzi,
hogy jön a változás.
Változik valami, de mit ér a változás,
ha más nem érzi, nem hallja ezt az új szívdobbanást.
Kiáltani. Ez első gondolata.
Kiáltani a Feketéknek, hogy megforduljanak!
Miért csak arra mentek?
Nem halljátok, nem érzitek e nagy dobbanást?
Szegény Kispiros.
Hiába kiáltasz e Feketék után.
Egyedül vagy, társat nem lelsz.
Nem érez s nem hall e vak világ.
Oly egyedül vagy,
mint csata után a véres zöld mező.
De Kispiros, ne csüggedj,
mert a végén mindig a madárka dala győz!

 

* * *

Rószegh Lili: Az utolsó óra

Lili Az utolso ora 

Írok. Írok, de vajon kinek s minek.
Miért ez a kényszer, mely nap-nap után ide vezet?
Miért érzem úgy, hogy gondolataim, melyek csak engem illetnek,
Az egész világgal osszam meg?
Egész világ... hisz azt sem tudják, hogy létezem!
Miért érdekelne bárkit is, mi mozgat s hajt előre szüntelen?
Kinek számít, fejemben milyen gondolatok kavarognak?
Őrült kavalkádja örömnek és gondnak..
Kinek számít, hogy szívem mit érez?
Egy vagyok a milliók közül, kit vár az előre elrendelt Végzet.
Vár... tudom, hogy vár rám.
Már évezredek óta.
Türelmesen, hisz tudta jól, egyszer eljön az az óra.
Az óra, mely csak engem várt a hosszú évek alatt,
Míg az emberek milliói éltek a csillagos ég alatt.
Várt, hisz csak enyém az az óra.
S talán eljött úgy, hogy magam sem tudtam róla.

2018. január 21. Vasárnap
Ágnes

Aktuális kérdés

Hogyan tetszik az oldalunk?
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
Összes szavazat:
Első szavazat:
Utolsó szavazat:
 
Powered by Sexy Polling
 

Életmód