Az elmúlt időszakban több ismerősöm javasolta, hogy olvassak kicsit kortárs irodalmat is. Egyikük A szürke ötven árnyalatát ajánlotta, amiről hallottam már, de megjelenése idején, a 2010-es évek elején annyi minden mással voltam elfoglalva, hogy eszembe sem jutott elolvasni. Gondoltam, miért ne. Kezdjük ezzel a kortárs irodalommal történő barátkozásomat.

A könyvtárban a könyvtárosok segítségét kellett kérnem, hogy hol találom e művet. Utólag már beismerem, hogy gyanakodhattam volna szemmeresztésük láttán, de figyelmen kívül hagytam, ők pedig nem szóltak, csak a könyvtár általam még sosem látogatott sarkába irányítottak, ahol a kortárs írók főként nőknek készített könyveit tartják.

Végigjutva E L James 647 oldalú irományán a következő benyomásokkal lettem gazdagabb:

Áldott emlékű autósoktatóm mindig azzal biztatott, hogy a téli vezetés borzalmaiért kárpótolja a vezetőt az, hogy a lehullott levelek miatt legalább a KRESZ-táblák láthatóvá válnak (amíg hófúváskor el nem tünteti a hó - de ezt most tényleg csak zárójelben jegyzem meg).
Mióta felhívta a figyelmemet erre a tényre, igyekszem akkor is észrevenni olyasmiket, amiket korábban nem sikerült, amikor nem autóval vagyok.

Legutóbb egy konkrét emlékpark és a benne álló szobor került a látókörömbe.

„A karácsony kötelező boldogság terror.” – olvastam egykor, konkrétan a múlt évezredbe vesző gimnazistakoromban egy grafitin. Már nem is igazán látok ilyen feliratokat a WC-kben, várótermekben. No hiszen, új évezred, új szokások. A fiatalok kezeit lefoglalja a telefonnyomogatás, nem fér bele a festékszóró vagy az alkoholos filc.

Hogy mi is a szabadság, azt mindenki magából kiindulva tudja leginkább megfogalmazni. Saját értékrendje, élete, tapasztalatai figyelembevételével. Amikor a versenyszférában dolgoztam, számomra a szabadság egész egyszerűen azt jelentette, hogy "az, amikor akkor addig alszom, ameddig fel nem ébredek magamtól". Aztán életformát váltottam és az elmúlt időszakban új definícióban bukkant fel bennem ez a fogalom: "Szabadság az, amikor én döntöm el, hogy mit olvassak." A mostani munkám miatt ugyanis sokat olvasok, korszakbeli és műfaji változatosságra nem lehet panaszom. Számomra az vált szabadsággá, amikor barátok, ismerősök által ajánlott, vagy a Sors révén elém tett, esetleg korábban már olvasott, de újra olvasást kívánó könyvet forgathatok.

Zsabokorszky Jenő pécsi fényképész felvétele a Pécsi Egyetemi Könyvtárról (a fotó képes levelezőlapon volt forgalomban a két világháború között)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb vára, a szerencsi vár ezer szállal kötődik a Rákóczi családhoz és a magyar történelem viharos századaihoz. Írásunkban szakirodalmi eredményekre alapozva mutatjuk be Önöknek a vár történetét.

Tegnap megint elgondolkodtam ezen a kérdésen… Erről még nem írtam szerintem, inkább talán anyák napja környékén, hogy még nem feltétlenül érzem azt, hogy engem is ünnepelni kellene, bár ki tudja… Egyik ismerősömnek megszületett az unokája, aminek nagyon örültünk és kérdeztük, hogy jól van-e az ifjú anyuka, aki tényleg elég ifjan szült, hiszen ma már huszonévesen nem mindig vállalnak gyermeket.

(Azért azt előre szögezzük le, hogy csak bizonyos életkorig...)
Elég sokára szúrt szemet az a mindennapos jelenség, amit bármely bevásárlóközpontban, áruházban megfigyelhetünk. A harmincas éveinek elején járó fiatalok (akik leginkább csak korunk felfogásában tekinthetőek fiatalnak) a szüleikkel intézik a nagyobb bevásárlásokat. Férfiak és nők esetében is ez a helyzet, de a tevékenység jellegét tekintve eleve inkább utóbbiakról van szó.

Peruban, az Andok hegyvonulatai és a Csendes-óceán között mintegy 520 km2-nyi területen rejtélyes vonalak, geometriai alakzatok, ún. geoglifák rajzolódnak ki a rendkívül száraz, sivatagi köves talajon. Jelentésük, céljuk évszázadok óta megoldatlan rejtély.

Őszintén hiszek abban, hogy sok mindent vonzónak találhatunk valakiben a másik nem szemszögéből, de abban is biztos vagyok, hogy igazán csak egy dologgal varázsolunk, s ez egyénenként nagyon eltérő. Az is meggyőződésem, hogy ez az egy dolog az évek előre haladásával változik az ember életében.

Nekem sokáig a szemem fogta meg a pasikat, majd a hangom. Tudom, hogy a következő a fanyar őszinteségem lesz, de ehhez még nekem és a férfiaknak egyaránt érni kell még. De kanyarodjunk vissza a hangomhoz, aminek csábereje nélkül másként alakult volna az életem.

Azaz a Hallgatás. Némaság. De nem a csend építő formája. Neeem.

Sunnyogás. Lapítás.

A férfiak előszeretettel használják, amikor szorult helyzetben vannak, s meg kell(ene) tenniük olyat, amihez bátorság is szükségeltetik. Megpróbálják kihúzni a fejüket a hurokból, miközben a vihar elvonul. Mindezt egyszerre. Némán.