Egy szép áprilisi napon újra elindultak a kerek rétről, hogy meglátogassák Mogyit és Brumimacit. Mindig együtt találták ki, mit is csináljanak azon a napon és általában Brumimaci határozta el, hogy a sok különféle ötlet közül mit válasszanak ki, hisz sokszor ahányan voltak, annyi ötlettel álltak elő és ilyenkor a bölcs öreg maci volt az, akire a döntést bízták. Ezen a napon Bodrikutya, Szürkeszamár és Kéknyúl egy különleges ajándékot szerettek volna találni az erdőben kis barátnőjüknek, Gittának, akinek születésnapja volt és persze mindannyian hivatalosak voltak az esti ünnepségre a faluban. Gitta szülei ugyanis meghívták kislányuk összes barátját, köztük a kerek réten és a kerek erdőben lakó állatokat is, hiszen ők születése óta hűséges pajtásai voltak a piciny leánynak.

Bodrikutya ért először az erdőbe és szaladt is, hogy előkerítse valahonnan Mogyit és Brumimacit. Szürkeszamár lassan bandukolt utána Kéknyúllal együtt és közben azon tanakodtak, mit adhatnának a kis Gittának. Eközben Mogyi a fákon ugrálva meglátta őket és messziről kiabálta nekik:

- Sziasztok! Már itt is vagytok? Nagymacit keresem, mert már reggel óta nem láttam, mióta eljöttem otthonról.

- Szervusz Mogyi! – köszönt neki Szürkeszamár nagy nyugalommal. Ő volt a legnyugodtabb Brumimacival a barátok között, a többiek állandóan ugráltak, futkároztak, miközben ők ketten inkább csendben figyeltek.

- Mogyiiiii!!!! – kiabálta Kéknyúl – Találtatok már valamit, amit a kis Gittának adhatnánk?

- Nem tudom, nem tudom... reggel óta ugrálok ágról-ágra és még mindig nem találtam semmit. Ráadásul Brumimacit sem találom már sehol.

Elhatározták, hogy együtt indulnak tovább és megkeresik a bölcs macit, de már Bodrikutyát sem látták sehol és lassan már indulniuk kellett volna a falu felé. Miközben a többieket keresték, elmesélték Mogyinak, hogy hiába tanakodtak egész nap, mégsem tudtak kitalálni semmilyen jó ajándékot kis barátnőjüknek.

- Emlékeztek még arra a napra, mikor Gitta megszületett? – kérdezte Kéknyúl.

- Szürkeszamár, meséld el! Te mindenre olyan jól emlékszel. – vágta rá Mogyi.

- Az is egy olyan szép áprilisi nap volt, mint a mai. – kezdte a történetet Szürkeszamár – Balambér, a papkerti barackfák őre küldte Dongó Bercit, hogy új barátunk jött a világra, egy kislány, aki érti az állatok nyelvét és nem fél tőlünk. Először kételkedtünk benne. Nem akartuk elhinni, hogy hosszú idő után újra lesz az emberek közt valaki, aki a kerek rét és kerek erdő állatainak barátja lesz és védelmezni fogja lakóhelyünk. Eltelt egy év, mire bemerészkedtünk a faluba. Óvatosan merészkedtünk egyre közelebb a házhoz, amit Dongó Berci mutatott meg nekünk. Az udvaron egy egészen nagy kislányt láttunk, de egy év alatt senki nem nőhet ilyen nagyra, így először azt hittük, hogy rossz helyre kerültünk.

- Igen, emlékszem, úgy féltem, hogy még a fülem vége is beleremegett! – vágta rá Kéknyúl – De odalopóztunk a kerítéshez és két lábra állva próbáltunk jól körbenézni, hátha látunk ott még valakit.

- Felugrottam az almafára a kerítés mellett és onnan láttam meg egy kislányt, aki épphogy menni tudott. Szőke hajacskája volt és nagy kék szemei, az apukája meg épp elindult a kerítéshez. Már elbújni sem tudtunk. – folytatta a történetet Mogyi, a mókus.

- Az ám! Ott álltunk egymás mellett. Brumimaci és Bodrikutya volt hozzá a legközelebb. Már semmit se tehettünk, mert meglátott minket és kiabált a kislányoknak, hogy jöjjenek oda gyorsan. A nagyobbik, Rozika kicsit félve közeledett, de a kisebb, épphogy tipegett kettőt és már ott is termett. Amikor ránk nézett, tudtuk, hogy ő lesz az. Sikerült a fülemet elkapnia... miért is van egy szamárnak ekkora füle...

- Az apukája felkapott minket és bevitt a házba, hogy megvizsgáljon. Remegtünk, mint a nyárfalevél. Mi addig még sosem láttunk olyan embert, aki állatokat gyógyít. Mogyi, te meg kintről figyeltél minket. – emlékeztette őket a történtekre Kéknyúl.

Ahogy így szép lassan sétálgattak az erdőben, egyre több részletet idéztek fel az első napról. Kiderült, hogy a két kislány különleges kapcsolatban áll a tündérek és állatok világával. A nagyobbik, Rozika a tündérek barátja és segíti őket, amiben csak teheti. Testvérkéje pedig születése óta magához vonzza a környék állatait, egyre több feladatot adva édesapjuknak, aki a település állatorvosa volt. Egy éves korára már szülei is megszokták, hogy a kis Gittát időről-időre felkeresik a környéken élő állatok, így a kis csapatot is kedvesen fogadták. Édesapja csak egy dologhoz ragaszkodott: mielőtt Gitta az állatokkal találkozik, előtte megvizsgálja őket, nehogy valamilyen betegséget kapjon el tőlük.

A környéken hamar elterjedt a híre az állatok között és így a kerek rét és kerek erdő lakói is felbátorodtak, hogy meglátogassák őt. El is csodálkoztak a ház lakói, mikor meglátták a furcsa társaságot, akik együtt érkeztek. Ki látott addig olyat, hogy egy medve együtt érkezzen egy szamárral, akik egy kutya és egy nyúl társaságában álltak a kerítésnél, aki ráadásul még kék is volt. Azon pedig már igazán meg sem lepődtek, mikor egy mókus ugrott be a nyitott ablakon és letelepedett a medve vállán. Csak a kis Gitta tudta, hogy olyan barátok érkeztek, akik élete végéig elkísérik, és akik vigyázni fogják gyermekkora minden lépését, míg fel nem nő.

Azóta eltelt négy év és a kislány elválaszthatatlan játszópajtása lett a kis csapat, így Gitta születésnapjára szerettek volna valami különleges ajándékot találni. Már egy jó órája sétálgattak az erdőben, mikor egyszer csak Bodrikutya és Brumimaci jött velük szembe egy hatalmas kosár szamócával.

- Hát ti hol voltatok? Már nagyon aggódtunk értetek és lassan el is kell indulnunk a faluba. – kiabálta Mogyi, ahogy meglátta őket.

- Mi szamócát szedtünk. – válaszolta nyugodtan dörmögő hangján Brumimaci.

- Eszünkbe jutott, hogy Gitta nagyon szereti a szamócát, és ahogy Brumimacit kerestem, elszaladtam egy kis rét mellett, ami tele volt pirosló szamócával, aztán együtt leszedtük kis barátnőnknek.

- Jó ötlet! – kiáltották mindannyian.

- Nekem van egy másik! – tette hozzá Mogyi – Menjetek csak, én sietek utánatok!

Amint ezt kimondta, már el is ugrált a fák lombjai közt, így a többiek nem tehettek mást, útnak indultak a falu felé. Épphogy kiértek a kerek erdőből, Mogyi már ott is volt mellettük és egy kis zsákot szorongatott.

- Mit hoztál? – kérdezte Bodrikutya.

- Eszembe jutott, mit szeret még Gitta. A mogyorót! Nekem annyi van belőle, így arra gondoltam, hogy hozok neki annyit, amennyit elbírok. – válaszolta menet közben Mogyi.

Az öt barát így szép lassan elérte a doktorházat, ahol már minden fel volt díszítve és tele volt az udvar kis Gitta barátaival, akiknek bizony nagy része nem kétlábon érkezett a születésnapi ünnepségre. Brumimaci és Mogyi, Bodrikutya, Kéknyúl és Szürkeszamár kíséretében átadták ajándékukat, mely a többi közül azért is kitűnt, mivel a szamócás kosár és a mogyorós zsákocska mindegyike rejtett egy ragyogóan fénylő szemet, melyek egyszer majd még Gitta segítségére lehetnek, ha nagy szüksége lesz kis barátaira.

Rószegh Lili