Lelkünk

Minden változik, az élet maga a változás. Folyamatosan alakul a természet, az emberek, a fogalmak, a szavaink. Most utóbbi kapcsán szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani Kedves Olvasóinkkal.

Tegnap volt Anyák napja és természetesen, ahogy már régebben is írtam, ez nálunk különösen fontos nap, hiszen legtöbbször Édesanyám születésnapja is ekkor van vagy pár nap eltéréssel. Idén sem volt ez másként, csak azzal a különbséggel, hogy immár nekem is két kis Hercegről kell gondoskodni és valahogy majd bekerülni az Anyák napja ünneplésébe úgy, hogy már nemcsak én köszönöm meg, hanem nekem is köszönik majd azt, hogy vagyok. De ez még nem mostanában lesz.

Írtunk már arról a bevett gyakorlatról, amikor egy nő nem találja a helyét a világban, takarítani kezd. Megosztottuk Kedves Olvasóinkkal a takarítás lélekre és testre, külső és belső egyensúlyra gyakorolt pozitív hatásait. S szóltunk már itt a naplóírás hasznáról is, mint terápiás és meditációs eszköz.

Meglepő érzés, amikor e két tevékenység összekapcsolódik az ember életében.

 

Eletunk regenye

Pünkösd van, ráadásul ez az ünnep idén egy napra esett június 4. , a nemzeti összetartozás napjával. Mi ennek örömére nemcsak az egyházi ünnepet ültük meg, hanem tartottunk egy kisebb családi összetartó programot is. Mielőtt bárki egy újabb wellness hétvégére gondolna, ki kell ábrándítsam, bár mozgásban volt bőven részünk.


Biztosan gondolják a kedves Olvasók, hogy teljesen rákattanva a témára egy újabb gőzölgő gyöngyszemet osztok meg és idilli vasárnapokat, de nem így van. Egy teljesen más szempont az, ami a héten szinte a lelkembe fúródott és nem tudok tőle szabadulni.
A történet ott kezdődik, hogy az én Hercegem/Királyfim (bármelyik kifejezés tökéletesen illi rá) egy régi ismerőse felbukkant, hogy találkoznánk-e vele és élete új párjával. Azt hozzátenném a történethez, hogy azért nem láttuk már két éve, mert idézem: „nem tudok boldog embereket látni”. Mi elfogadtuk és meg is lepődtünk, hogy novemberben még ez előbbi gondolat vezérelte, de örültünk annak, hogy újból képes elfogadni mások éppenséggel boldognak tűnő állapotát, bár ha ez az alap az emberekhez való viszonyunkban, akkor már régen rossz, de ez csak az én meglátásom. Kisebb-nagyobb lelkesedéssel, de vártuk a találkozót és inkább az motivált, vajon ki lehet az, aki ilyen mértékű változást hozott az életébe.