Lelkünk

Elmentem a belvárosba venni néhány dolgot, mivel a rokonság nagy részének mindenféle születés- és névnapja van novemberben. A cím viszont nem ezért van, bár sokan gondolhatnánk, hogy mi már ebből adódóan elkezdjük a nagy családi ünneplést november elején és be sem fejezzük a következő év kezdetéig. Ugyan van benne valami, de mégsem ez jutott az eszembe a cím kapcsán.


Ahogy említettem, elmentem körülnézni, ki minek is örülne és döbbenten tapasztaltam, hogy lassan minden kisebb és nagyobb boltban, az ilyen nagyobb helyeket ne is említsük, megjelent a karácsony… Girlandok, fenyők, minden tiszta műhó és karácsonyfadíszek tömkelege, hóemberkék gyülekezete a Mikulással, valamint a hozzá tartozó elmaradhatatlan, piros orrú rénszarvasok rémisztgetnek néha, mert nem feltétlenül szépek. Minden telis tele ezekkel a figurákkal és díszekkel, de még csak november van, ráadásnak a klímaváltozásnak "hála" olyan 20 fok körüli hőmérséklettel.

Megint rám tört a filozofálgatós énem és ezt egy versnek köszönhetem. Pontosabban egy zeneműnek, amit a kórussal énekelünk (na most már ezt is elárultam magamról, de minek is tagadnám, hisz gyermekkorom óta ezt teszem). A vers Kőrösi Csoma Sándorról szól, pontosabban mintha az ő gondolatait közvetítené a költő számunkra. Nos, itt olvashatjuk ezt az igazán sokat sejtető mondatot. Elgondolkodtam – ugye szoktam máskor is, csak mostanában nem sikerült papírra, jobban mondva „képernyőre” vetni.

Az ut engem akart

Nyáron festettük a házat… Szerintem senkinek nem kell most azt ecsetelgetnem, mit is jelent ez egy nyolcvan esztendős családi ház esetében. Általában csak az a szó jut róla eszembe, hogy kissé horrorisztikus állapotok kezdenek uralkodni és több ideig tart kipakolni, mint maga a festés, a visszapakolás meg még a kettőnél együtt is több időt vesz igénybe. Ilyenkor átnézzük, mi is kell még nekünk az életünkhöz, előkerülnek mindenféle régi ruhák, papírok, rácsodálkozunk könyvekre, amiket már el is felejtettünk, hogy léteznek valahol az egyik polcon. Elővesszük, odarakjuk az asztalunkra, hogy majd elolvassuk, de van, amiből hirtelen több példány is akad, mivel megfeledkeztünk létéről és beszereztük az újabb kiadást.

Anyák napja van. Számomra mindig különösen fontos volt ez a nap és a mai napig ha tehetem, Édesanyámmal töltöm. Most már hosszú évek óta csak vele, hiszen drága nagymamám már rég nincs velünk. Emlékszem, kisgyermekként rohantam ki reggel az udvarra leszedni az összes virágot, amit csak találok, hogy két hatalmas csokorral érkezzem meg a konyhába.

Természetesen ők ketten tudták, hogy „titokban” próbálok kilopakodni az udvarba és azt is, hogy azok a virágok, amelyek nyíltak, mind áldozataim lesznek, és addig szedem őket, amíg egyet is találok a minél szebbnek készülő csokraimhoz.

 

Anyak napja

Újra csicseregnek a madarak, az utóbbi két-három napot nem számítva azért már a nap is kezdett olyan lenni, mint tavasszal szokás és mi sem jelzi ezt jobban, mint a virágok. Lassan újra tele lesz az udvar virágokkal, az első kis ibolyák már ott virítanak, de nemcsak az udvar, hanem az erdők, mezők, az árokpart, a városi parkok, minden szépen színesedik.

Tavaszi viragokNY


Az ilyen álmodozó királylányok pedig mindig elképzelik, hogy egyszer csak ott terem az ő lovagjuk, hercegük, királyfi, bármilyen nemesi jellemvonásokkal rendelkező modernkori páncélos és nemcsak ott áll, hanem netán tartogat is a kezében valamit. Nem csokoládét, de nem is a korábban kapott süteményes dobozt. Valami olyat, amit lassan elfelejt a férfitársadalom, tisztelet természetesen a kivételnek és szerencsémre az egyik kivétel egy ideje úgy véli, talán én leszek a szerencsés királylány az életében, akit meglephet azzal, amit az akármilyen korú királylányok bármikor csillogó szemekkel fogadnak: a virág.

2018. január 19. Péntek
Sára, Márió

Aktuális kérdés

Hogyan tetszik az oldalunk?
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
Összes szavazat:
Első szavazat:
Utolsó szavazat:
 
Powered by Sexy Polling
 

Életmód