Minden napló egyfajta elbeszélés, melynek főhőse maga a naplóíró, cselekménye pedig életének folyamatát követi végig, véget nem érő folytatásos regény formájában. A napló a világ talán legszemélyesebb és leginkább én-centrikusabb alkotása, mivel a világ eseményeit teljesen az én viszonyában jeleníti meg. Az író naplóírás közben rendezgeti élete történeteit, ezekkel kapcsolatok érzéseit, gondolatait. A naplóírás gyakorlatilag az egyén saját történetgyűjteménye.

Az ókorban is voltak hagyományai, de a naplóírás a reneszánsz korában lett egyre elterjedtebb jelenség. Az emlékeztető fajtájú naplókat, -melyek igazából csak rövid bejegyzésekből álltak, és a céljuk az volt, hogy egy-egy fontos eseményt megőrizzenek, hogy az bármikor felidézhető legyen – felváltották a részletgazdag leírások. Az irodalomtudomány számtalan kincset köszönhet a naplóírásnak. A szentimentalizmus korában hódított a levélregény, mely fiktív levelekből és más, főként fiktív naplórészletekből álló regényműfaj. A történészek szintén sok forrást köszönhetnek nekik, melyek vizsgálata a különböző életutak, események, korszakok kutatásakor kikerülhetetlenek. (Természetesen a kritika eszközét okosan adagolva.)

Az egyik legismertebb magyar napló minden bizonnyal Széchenyi István grófé, aki édesapja példája nyomán kezdett neki a naplóírásnak, illetve mert a bécsi arisztokrácia körében szinte divat volt naplót írni. 1814 nyarától írta naplóit. Saját maga számára vezette, és gondosan óvta az idegen szemektől. Titkárának és bizalmasának többször is kifejezte kívánságát, hogy halála után az összes naplóját semmisítsék meg. Végül beleegyezett, hogy titkára, Tasner Antal iratainak egy részét kiadhassa, de a kompromittáló részek elégetéséhez ragaszkodott. Tasner a naplókból komoly részeket elégetett, másokat pedig olvashatatlanná tett. A legnagyobb magyar utolsó bejegyzését 1860. április 1-jén írta: „Nem tudom megmenteni magam!"

Érdekes tény, hogy Gárdonyi Géza naplója védelme érdekében saját titkosírást ötlött ki.

Szintén különleges emlék Vaclav Fomics Nyizsinszkij, a világ legtehetségesebb férfi balett táncosának naplója. A kiváló művész 1917-től elmebajjal küzdött, naplóját 1919-ben írta meg, de sokak szerint –magyar- felesége, Pulszky Romola alkotása.

S hogy kérem szépen, ez már a múlt? Így van, de a naplók korántsem mentek ki a divatból. Gondoljunk csak a nem olyan régen ismét üstökösként felívelő vámpírtörténetek fő műfajára. Vagy Tom Denem naplójára. Bár, ha a vámpírokról van szó, akkor Bram Stoker szintén levél- és naplóidézetekből felépített könyve, Drakula gróf válogatott rémtettei, valóban mérföldkőnek számít. Legújabban pedig a Méregnaplók hódítanak.

A hagyományos naplóírás azon az egyszerű igazságon alapul, hogy az emberek szeretnek magukról beszélni, és mindenkinek van olyan titka, amit nem szívesen oszt meg másokkal, mégis szüksége van a kibeszélés adta megnyugvásra. Ebben hasonlít akár a gyónásra is. Kézírással inkább nők vezetnek naplót, a bloggerek között mindkét nem képviselteti magát, de eltérő stílusú blogokkal.

Miben segít a naplóírás?

- A naplóírás az önismereti munka fontos részét alkotja. Önmagunk megismerésének egyik leghatékonyabb (és legolcsóbb) formája.
- Kiváló terápiás módszer, a pszichológusok gyakran ajánlják a naplóírást.
- A leírás rendszerezi gondolatainkat, segítségével átgondoljuk a történteket, rendezi belső konfliktusainkat.
- Elősegíti a tárgyilagosabb látásmódot.
- Új szempontokra hívhatja fel figyelmünket.
- Őszintévé tesz minket. Levethetjük szerepeinket.
- Javíthatja kontroll alatt tartani heves érzelmeinket. Megfigyelhetjük, mennyire másképp írunk a különböző lelki állapotokban.
- Önmagunk fejlődése nyomon követhető lesz. Megláthatjuk, mi valósult meg álmainkból, vágyainkból, és melyek voltak a zsákutcáink.
- Egyfajta „szelepként" működik, mert azáltal, hogy leírjuk az aktuális gondolatainkat, kiengedjük magunkból a fáradt gőzt, és csökkentjük a bennünk lévő feszületséget. Amikor kiadjuk magunkból a problémáinkat, már nem nyomják tovább a lelkünket, és ez a megszabadulás lehetőséget ad, hogy jobban ráláthassunk a lényegre.
- Kamaszok naplóírás közben megélik az intimitást, a saját titok fogalmát, kialakíthatják a személyes határukat, és tanulják, hogyan lehet ezt megvédeni, megőrizni.
- A napló valóban a legjobb barátunkká válhat. Mindig kéznél van, bármit elmondhatunk neki, bármennyit panaszkodhatunk. Nem él vissza szavainkkal, megőrzi titkunkat.
- Akárhányadik századot is írjuk épp, vitathatatlan, hogy szertartásokra mindenkinek szüksége van. A naplóírás erre is kiváló.
- Biztonságot adhat a tudat, hogy van egy olyan igaz barátunk, akit bárhová, bármikor magunkkal vihetünk. Aki mindig ráér, és ha vigyázunk rá (vagyis nem hagyjuk, hogy bárki hozzá férjen, beleolvashasson), akkor titkainkat a legjobb kezekbe helyeztük.
- Az írás gyógyító erővel képes hatni.
- Visszalapozva könnyebben felismerhetjük életünk ismétlődéseit, kulcsmozzanatait.
- Általában a fiókunknak írjuk, és rossz néven vesszük, ha bárki illetékben belepillant. Emiatt egy tárgy, titkaink őrzője, fontos szerepet kap életünkben, s talán belegondolunk, hogy a tisztelet olykor egy élettelen dolgot is megillet.
- Az, hogy memóriánk mennyire csalfa, azt jól nyomon követheti minden naplóíró. Megfigyelhetjük, hogy idővel mennyivel másképp emlékezünk vissza történésekre, mint ahogy az lezajlott és megörökítésre került a naplókban.
- Valljuk be, alig írunk kézzel. A felnőttek írása is eltorzul a kevés gyakorlástól, gyermekeknél pedig sajnos sokszor nem is alakul ki a stabil szépírás, mivel nagyon korán megismerkednek a különböző eszközök billentyűzeteivel. A kézzel írt napló vezetése segíti az ujjaink finom mozgását.
- A napló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy megfigyeljük, mennyire észrevétlenül tűnnek fel bizonyos személyek, jelenségek az életünkben, melyek idővel komoly szerephez jutnak létünkben.
- A naplóvezetés nem feltétlenül jelenti a "Kedves Napló!" megszólítással napi szintet rótt sorok írását. Nem kell feltétlenül megszólítanunk, írhatunk önmaguknak is. A dátum feljegyzése után egyszerűen csak feljegyezzük a velünk történteket.
- Rengeteget hallani a szavak erejéről. Igaz ez a kimondott és leírt szavak esetében is. Pusztán azáltal, hogy gondolatainknak külső megnyilvánulást adunk, megerősítjük őket, és nagyobb eséllyel valósulnak meg.

A blog több dologban is a hagyományos, kézzel írt naplóra emlékeztet. Azonban fontos különbség, hogy a blog másoknak jön létre. (Vannak olyan weboldalak is, ahová beregisztrálva megírhatjuk saját, privát, senki más számára nem hozzáférhető naplónkat. – Ha már nem akarunk kézzel írni, miért nem elegendő ehhez egy sima szövegszerkesztő, kérdezhetjük joggal. A választ sajnos nem tudom, egyik ilyen oldalra sem regisztráltam.) Célja az önkifejezés, a személyes élmények megosztása, és már az első pillanattól fogva tudja a szerzője, hogy társas kontroll alatt fog állni, és emiatt talán nem lesz teljes az őszintesége. Viszont a hagyományos naplókkal ellentétben éppen ez a kezdettől fogva meglévő nyilvánosság segíthet megteremteni a hasonlók közösségét, ahol a tapasztalatok cseréje mellett megteremtődik a „gondjainkkal nem vagyunk egyedül" érzése. A blogot a kézzel írott naplókhoz hasonlóan szintén javasolják terápiás célokra. Az, hogy a blogok mennyire fontos szerepet kapnak, kiválóan mutatja, hogy híradókban is hivatkoznak rájuk, megszólaltatják őket egy-egy téma kapcsán. A blog fontos információ megosztó és –szerző hely lett. A hozzászólások moderálása, az esetleges alaptalan becsmérlések figyelmen kívül hagyása akár a lelki fejlődés komoly tényezőjévé válhatnak.

      Hogyan kezdjünk neki?

- Egyszerűen. Lazán. Ugyanakkor előre bocsátom, hogy a naplóíráshoz bátorság szükségeltetik, akárkinek, akármilyen módon is írjuk.
- Nem kellenek a fölös klisék, a gyönyörű bőrkötések, vagy a csilivili hátterek. A lényeg, hogy mi jól érezzük magunkat tőle, és legyen meg benne a bizalmunk.
- Az egyedin belül lehet még egyedibb naplónk, ha kisebb papír-emlékeinket, fényképeinket beleragasztjuk. A fiatalok szeretnek színes tollal naplót írni. Az idősebbek... lusták elmenni a papírírószer boltba, és beérik azzal a tollal, ami otthon van.
- A "nincs időm" kifogást hagyjuk. Kérem! Kapcsoljuk ki a tv-t, s kezdjük el élni saját életünket, még ha a múltunkat is...

Búcsúzóul még egy aprócska észrevétel-halom tőlem, aki tizenöt éves kora óta csak kisebb megszakításokkal vezeti naplóit.

A naplóírás lehetőséget ad a valódi sci-fire. Visszautazhatunk önnön múltunkba! Minden beugrik a régi események visszaolvasásakor, gyakran illatok és ízek is. Felismerhetjük életünk fő mintáit, milyen hibákat követünk el újra és újra. Márpedig köztudott, hogy a tapasztalat segít, hogy ugyanazt a hibát legközelebb sokkal rafináltabban kövessük el...

Vagy ahogy Stephen King írta: „A memóriának mindig elkel a könyvjelző, és ez az én könyvjelzőm."