A mi Sanyink

Kategória: Lelkünk 2017. január 15., vasárnap 17:33

Egyre többször érzem azt, hogy a világ kezd ismét normális lenni. Na persze ez nem akkor merül fel bennem, amikor a nagyvilág eseményeiről beszámoló tudósításokat olvasok, hanem amikor csak úgy figyelek és hallgatok, s kiderül, hogy történt némi átrendeződés a "hagyományos" értékek felé. Egyre többen kötögetnek (amiből a média meditációs divatot varázsolt, de tegye csak! Népszerűsítse inkább a kötést és a meditációt, mint az aberráció számos formáját, amit a televízióban és az újságokban találhatunk.), befőznek, határolódnak el a "selfi"-zéstől, kapcsolják ki a televíziókat. S mintha az időjárás is kezdene visszatalálni önmagához, kemény fagyok vannak és nagy hó, amit csak a média lát el "extrém" jelzővel, tapasztalatom szerint ugyanis az emberek letudják a "Végül is tél van!" mondattal egy laza vállvonogatás keretében.

Egy hóeséssel tarkított, önmagunk kiásását igénylő péntek este hívott fel Petra barátnőm, hogy itthon vagyok-e. Persze, hát hol is lenne az ember a 20 centis hóban, ha nem otthon. Mert tapasztalatom szerint ilyenkor tényleg csak az indul el, akinek nagyon muszáj, s szerencsére életem végre olyan periódusba érkezett, amikor én dönthetem el, hogy mi a nagyon muszáj.

Petra szokásos vérmérsékletével és egy jókora hólapáttal száguldott be hozzám, és a havas táját nézve hamar megszületett esti programunk: mi biz' hóembert fogunk építeni. Bevallom, gondolkodnunk kellett, miként is kell nekikezdeni e nemes feladatnak. A hó nem tapadt, legalábbis önmagától nem akart, így hát erőnek erejével tapasztottuk össze készülő hóemberünk alkotórészeit. Először hóasszonyt szerettünk volna, de eme utópiáról viszonlyag hamar lemondtunk, s megszületett a se nem nő, se nem férfi lényünk, amolyan hóandrogünként meredezve a Tisza menti tájban. Kapott fejére egy széttört vedret, hátára kendőként egy már semmire sem jó nadrágot, szemként széndarabokat, orrát hetyke sárgarépa alkotta, száját pedig a kukorica virág egy száradt levele. Utóbbiról csak másnap, fényes nappal derült ki, hogy lefelé konyul s kissé zord külsőt kölcsönöz lényünknek, aki egyébként a "Sanyi" nevet kapta Petrától. Kezeit hatalmas szögekből alkottuk meg, mivel nem tartottuk őt elég masszívnak ahhoz, hogy testébe két botot nyomjunk.

 

Elégedetten, a mozgástól kipirosodva és a nevetéstől fájó arcizmokkal vettük szemügyre művünket. Elégedettek voltunk és csurom vizesen, de mégis megkönnyebbülten tértünk nyugovóra: azért mégiscsak tudunk hólényt építeni.

 

Másnap reggel felnéztem a Facebookra, gyönyörűbbnél gyönyörűségesebb, mesterien megkomponált hóemberek - mit emberek? HÓCSALÁDOK- lepték el a kijelzőmet. Bevallom, kicsit sutának láttam ezek után a mi Sanyinkat, s csak ekkor vettem észre, hogy a félsötétben valóban marcona külsőt kölcsönöztünk szegénykének.

 

Így állunk az Úr színe előtt. Most már nagyon várom a tavaszt, hogy Sanyi visszaadja testét a természet körforgásába, mi pedig tavaszi mókát ötöljünk ki Petrával, mert a hóval csak a tél és hóemberünk múlik el, nem pedig a barátságunk.

 

Sanyi

 

Utoljára frissítve: 2017. január 16., hétfő 18:06
2018. április 20. Péntek
Tivadar, Odett

Aktuális kérdés

Hogyan tetszik az oldalunk?
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
Összes szavazat:
Első szavazat:
Utolsó szavazat:
 
Powered by Sexy Polling
 

Életmód