Nos, életem eddigi 35 évéből az első 22 úgy telt el, hogy én nem főztem húslevest, csak figyeltem drága nagymamámat és vele együtt, majd lassan az ő szerepét átvéve édesanyámat, vajon mi is a titkuk. Ami a legfontosabb és ezt tényleg mindenki vegye komolyan, hogy órákon keresztül, lassan, csak semmi kapkodás. A másik: tegyünk bele mindenféle finom zöldséget és vöröshagymát is egy fejjel csak úgy egészben. Friss zöldség zöldjét, petrezselymet és zellert, ha van karalábét is és tényleg bármit, amit a kertben találunk, vagy amink épp otthon van, ha nincs kertünk, esetleg tél van.

Aztán elkövetkezett a nagy nap, amikor először kellett ezzel a nem mindennapos feladattal megbirkóznom. Édesanyám kórházba került és az én édesapámnak, de egyetlen testvéremnek sincs vasárnap húsleves nélkül, így rákérdeztek, most mi lesz, mert a húsleves, az kell. Elő kellett vennem minden emlékem és nekiállni a hadműveletnek. Édesanyám beteg, muszáj valakinek főzni és nem volt senki hármunk közül rajtam kívül, aki neki mert volna állni. Ez lett életem első vasárnapi húslevese. A többiek állítása szerint pedig még nem is sikerült rosszul, sőt, édesapám szerint egész finom.

Teltek az évek, de nem lettem heti szinten húslevest főző családtag, ez a feladat megmaradt édesanyámnak, viszont minden alkalommal, mikor ő ágynak dől, kezdem az elején és próbálkozom újra a húslevessel, mint egy régi ismerőssel. Még sosem sikerült kétszer ugyanolyanra és van, amikor nem lesz olyan aranyló sárga, de általában, az esetek többségében sikerül. A mai hétvége is így telik, de remélem, előbb vagy utóbb etalonná válik a családban. Valószínűleg ez utóbbi lesz az igaz, hisz még pár évtizedig gyakorlom és talán majd valaki az én vasárnapi húslevesemre fogja azt mondani, hogy a „Mamáé a legjobb”. Betegségre pedig tényleg a legjobb orvosság. Még akkor is, ha épp nem a legtökéletesebb, de már jó úton haladok felé és édesanyám szerint lassan hasonló lesz az övéhez, ami pedig a legnagyobb dicséret.

Rózsegh Lili