péntek, 21 augusztus 2015 22:07

Takarítás: út a lelki béke és egyensúly felé

Mit csinál egy nő, ha nincs formában? Eszik. Üvölt. És takarít….


A hirtelen ránk köszöntő hűvös(ebb) idő miatt, vagy talán másért, de pár barátnőm nem érezte túl jól magát lelkileg. Pár nap múlva sorra kerestem meg őket, és érdeklődtem, hogy ki hogy van. Szerencsére mindannyian életvidáman válaszolták, hogy „most már jól”. S a kérdésemre, hogy mégis, mit csináltak, ugyanazt mondták: takarítottak.
A legtöbb nő ismeri ezt a tuti receptet, a takarítás során nem csak a környezetünk lesz rendezettebb, hanem a lelkünk is. Gondoljunk csak a mondásokra: „Tisztaság fel egészség.” „Rend a lelke mindennek.” Nézzük hát, mi miatt!

Energia


Minden élőlénynek, tárgynak megvan a saját energiája, ahogyan az otthonoknak is. A takarítás során otthonunk, közvetlen környezetünk energiáit tudjuk megtisztítani. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy vannak emberek, akik után kellemes légkör marad, amiben jó elmerülni, mások után pedig azonnal szellőztetünk, noha nem büdös volt a vendégünk, hanem egyszerűen csak tudat alatt, ki akarjuk tisztítani utána a teret.

 

Takaritas1

Takarítás feng shui elveken


- A rendetlenség gátolja az energia áramlását, a piszkos, törött, sérült tárgyak pedig segítik a negatív energiák keletkezését.
- A tárgyak elpakolása: a belső káoszt is segít megszűntetni, lehetővé teszi, hogy a dolgok bennünk is a helyükre kerüljenek.
- Üvegtisztítás: segít jobban látni helyzetünket, lehetőségeinket, hosszú távú céljainkat.
- Függönyök, drapériák, szőnyegek megtisztítása: az életünkben hosszabb idő óta jelenlévő helyzet megváltoztatása. Ugyanez igaz azokra a tárgyakra, amiket csak évente, két évente szoktunk megtisztítani.
- Portörlés, porszívózás, seprés: a gondolatok rendbetétele.
- Minden, amihez víz kell: a víz az érzelmi világ szimbóluma, ezért az érzelmi rendrakást segíti, megkönnyíti az érzelmi hullámzások legyőzését.
- Vasalás: a dolgok (belső ellentmondások, kapcsolati zavarok) elsimítása, idegrendszerünk „kisimítása”.
- A sarkok kitakarítása nem csak esztétikailag és egészségügyileg fontos, hanem a feng shui szerint a negatív energiák a sarkokban bújnak meg.
- A tisztítószereken kívül egyéb módokon is célszerű megtisztítani a teret (klasszikus és relaxációs zenék, só, füstölő, kristályok, stb.).

 

Korunk betegsége: a halmozás


Érdekes adatot olvastam erről: egy átlag európai embernek 150 évvel ezelőtt körülbelül 200 tárgya volt, napjainkban pedig 10.000! Egy ember az általa birtokolt tárgyak 20%-át használja csak rendszeresen, tehát 80% használaton kívüli.
Mivel a tárgyak halmozása, gyűjtögetése egész életünket végigkíséri (persze, hiszen azt várjuk a birtoklástól, hogy gazdagítsa életünket) mindenkinek ki kell dolgozni erre egy megfelelő stratégiát. A régi kínai hagyomány szerint azt, amit nem használsz öt évig, már nem is fogod. Napjainkban az emberek már csak egy évet szoktak mondani, és nehezen, de rászánják magukat a lomtalanításra, selejtezésre. Ami persze, mivel birtokolni akarunk, csak ideig-óráig oldja meg a helyzetet. Célszerű vásárláskor feltenni magunknak a kérdést egy-egy termék kapcsán, hogy valóban szükségem van-e rá? Mikor fogom használni?
A lomosok és a turkálók egyébként kényszeres halmozóvá teszik az embert. Gyakran megveszünk olyat, aminek nem nagy értelme van számunkra, de párszáz forintért lemondani sem akarunk róla.

 

Amit a pszichológia is elismer


A takarítás egyfajta terápia. A külső rendrakás szimbolikus megfelelője lelki problémáink rendezésének, a rend a harmónia egyik megnyilvánulási formája. A rendetlenségben, akár tudatosul bennünk, akár nem, növekszik bennünk a feszültség. A pszichológia szerint a rendmániások nem képesek a lelki rendeződéshez szükséges befelé fordulásra, csak kívülről tartanak rendet, saját lelkükben képtelenek.
A házimunka igényli a figyelmet, de nem köti le teljesen az elmét, azért közben tudatosan lehet figyelni a cselekvésre és a mögöttes tartalomra.
Miközben a tárgyainkat, bútorainkat áthelyezzük, lelkünkben is átrendeződnek a dolgok.

 

Takaritas2

Akik nem hisznek az ezotériában


Ők a takarítást edzésként is felfoghatják, hiszen a takarítással minden izom karbantartható, márpedig évtizedek óta bizonyított tény, hogy a depressziós betegek között a fizikailag fittebb állapotúak kevésbé depressziósak, azaz a fizikai tréningnek antidepresszáns hatása van. Egy órán át tartó takarítás 20%-kal csökkenti a stresszt. A takarítás javítja a koncentrációs képességet, csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.

 

A takarítást csak elkezdeni nehéz! Bízva a fentebbi pozitív megerősítésekben, jó takarítást, szép otthont és egészséges lelki életet kívánunk!

Utoljára frissítve: péntek, 18 december 2015 14:39