Miután csalódtam az Ember által kitalált és megfélemlítésen alapuló egyházi irányzatokban, kellett valamit találni, ami által megérthetem a sorsomat, és visszabillenhetek az egyensúlyomba. Mindig hálás leszek a Mesteremnek, mert megtanított repülni, majd elengedett...
Rám hagyta a belső késztetést, hogy kutassak tovább, keressem az utamat. Azt az utat melyet törött szárny, bombaként porba hulló test, kétségbeesett szárnycsattogás jellemez néha még ma is. De repülök... és senkivel nem cserélném el semmi pénzért azt a tudást, ami már bennem van.
Igazán akkor jött az AHA érzés, amikor arról olvastam, hogy tudományosan képesek mérni az agy által kibocsátott hullámokat, s erről kép vagy hologram is készülhet. Tehát valójában a rezgéseket fel lehet rajzolni úgy, mint egy térképet.
Képzeljünk el egy sima víztükröt, melyet csak néha fodroz egy lágy szellő. Ha kiállok a partra és beledobok egy kis követ, a kő körül hullámok jelennek meg, melyek elérik a partot, majd visszaindulnak. Tehát a hullám hatással van a tó partjára, ahonnan ellenhatás indul meg és visszahat a víztükörre. Minél nagyobb a kő, annál erősebb ez a kölcsönhatás. Így tudnám a gondolataink hatását is bemutatni. Mivel azok is csak hullámok, melyet kisugárzunk magunk körül... Ezzel nem is lenne gond, csak hát ezek a hullámok beleütköznek a világban szaladgáló több milliárd ember által kibocsátott adásba és visszatérnek. Ha hasonló a gondolat, megsokszorozva tér vissza. Főként a negatív, nem előremutató gondolatok erősödnek fel, mivel ezek rezgése valamivel erősebb. Tehát az egész világ egy adó-vevő a számomra.
Amikor ezt megértettem, már könnyebb volt elfogadni a sorsomat. Könnyebb lett a mában, a mostban lenni, könnyebb lett nem gondolkodni. Mivel figyeltem a gondolataimat, így nem engedhettem meg magamnak azt, hogy a jövőn aggódjak, vagy a múlton sopánkodjak. Nagyon sok hibát vétettem, de ez csak tapasztalatszerzés, s nincs jó meg rossz, mert a kettő "EGY".
A gondolataink által teremtő erő van bennünk, hisz minden csak rezgés. Még a szék is amin ülök, meg a laptopom billentyűzete. Ezt már általános iskolában megtanultuk. Akkor én is az vagyok és fontos vagyok magamnak. Annyira, hogy figyelek, nem minősítek, csak engedem, hogy az életem kiteljesedjen. Próbálok olyan adást leadni, ami rólam szól, ami belül azt mondja, hogy béke van és elfogadás. Már nem dobálok sziklákat a vízbe, inkább színes és lapos kövek után kutatok, hogy kacsázhassam.
Játssz, örülj, mosolyogj... és rezegj pozitívan!
F.B.I.
U.i.: ha valaki többet szeretne erről olvasni, keressen rá a morfogenetikus mező témájára. Köszönöm!
Lélektöredékeink sorozatunk további részei: