Eddig úgy gondoltam, hogy eléggé „igazi"-nak érzem magam. Rendelkezem mindenféle fizikai tulajdonsággal, amivel az x kromoszóma birtokosai több évezred óta büszkélkednek, és még talán olyan készségeim is kifejlődtek, melyekről a férfiaknak a „Nő" jut eszükbe - bár ezt lehet, hogy csak én gondolom magamról.
Aztán eszembe jutott az, hogy teljesen mindegy, hova szalad a világ, rohan előre, mindenki karriert épít és a saját céljai felé fordulva dacol azzal, ami a lelke legmélyén lakozik. Nézem a régi, mára barnássá vált fényképeket, nagyszüleim, dédszüleim esküvői képét, azokat a nőket, akik számomra tényleg Királylányok voltak és nem csak a gyönyörű ruháik miatt. Karrier vagy család, karrier és család. Halljuk mostanában a híradásokban is. Házasság hete, jön szegény Valentin is, vagy nevezzük Bálintnak, aki minden bizonnyal sosem gondolta, milyen szívecskékkel, csokoládékkal és szemkápráztató piros-rózsaszín áradattal emlékeznek majd rá. Természetesen, ha napjának lelkes ünneplői közül bárki is tudja, miért és mire kellene ezen a napon emlékezni (tisztelet mindig a kisebbségnek, akik tudatosan ünnepelnek). Megint rápillantok nagyanyám, dédnagyanyám képére, ahonnan gyönyörű fiatal nők mosolyognak vissza rám. Tudtak valamit. Próbálták nekünk elmondani, legalább azok, akik még éltek akkor, mikor elménk kicsiny csírái bontakozni kezdtek. Figyeltünk rájuk? Nem mondtak világmegváltó gondolatokat, csak annyit, hogyan válhatunk mi is Királylányokká. Tanítottak és nem úgy, hogy a tűzhely mellé állítottak paradicsomot kevergetni, bár ha volt érdeklődő tekintet, természetesen megtették azt is, de sosem kényszerítve csillogó szemű unokájukat. Tanítottak Királylánynak lenni. Aki figyelte őket, láthatta, hisz lényük köré ragyogó burkot vont a királylányság, ami csak felerősödött, ha nagyapánkról és fiatalságukról meséltek. Olvasva naplóik feltárul egy másik világ. Ma már ez nem létezik, elnyomta a 21. század... a Királylányok-kora lassan a múlt homályába vész, de csak akkor, ha engedjük.
Igazi nő... még mindig itt motoszkál a fejemben a gondolat. Vajon mit jelent ebben a rohanó világban? Nagyanyáink királylány léte már nem elegendő. De ez tényleg így van? Most a harcos feministák biztosan megrohannak, hogy évszázadokon át harcoltak a női nem egyenjogúságáért és én azt mondom, mégis csak veszítettünk valamit. Azonban az ő harcuk nélkül ma én sem írnék, nem juthattam el volna odáig, hogy írásaim bárki olvashatja, és véleményemet szabadon elmondhatom, viszont van egy sejtésem. A legnagyobb vállalatok vezetői székében ülő „igazi nők" is vágynak szívük mélyén a királylányságra. Teljesen mindegy, mit mondanak, hogy élnek, mert amikor hazamennek, átváltoznak és Királylányok lesznek vagy keresik magukban azt, ami hiányzik életükből. Az érem másik oldalán pedig ott állnak a Királyfik. Őket megkérdezi valaki, mit jelent számukra az „igazi nő"? Ki tudja. Lehet, hogy míg én a királyfikról írok, addig az ország másik oldalán valaki azt fejtegeti, milyen egy igazi Királylány és így talán egy igazi nő a 21. század első évtizedeiben. Mi pedig csendesen, szívünk legmélyén mondjuk csak ki: Királylány szeretnék lenni, ebben a modernnek mondott világban.
Rószegh Lili