Elemek megjelenítése címkék szerint: mese

kedd, 01 december 2020 14:47

Mesék világa

Sokat mesélek. Régen is, most pedig még többet. Általában sokat olvasunk a kis Hercegeknek könyvből, amit nagyon szeretnek egészen pici koruk óta. Élvezettel lapozgatják a kemény táblásokat egyedül, a többit segítséggel és úgy veszik kézbe az újságot, mintha évek óta komoly lapolvasók lennének. Ez utóbbit az Öregkirálynak köszönhetjük, hiszen ő napi szinten olvas újságot és ők ketten pedig mindent úgy akarnak csinálni, ahogyan tőle látják.


Éjjelente, mikor még gyakrabban ébredtek fel, sokat meséltem nekik fejből és így – majd lassan a kedves Olvasók is megismerik – új történetek születtek a kerekerdő lakóival. Volt már lázas és náthás a Kéknyúl, köhögött a Mókus és új házba is költöztek, de ezekről majd szép lassan mesélek majd.

Meskonyv

Kategória: Mesék
szerda, 25 július 2018 21:01

A Kéknyúl titka

Tavaszodott. A kerekerdő lakói már nagyon várták, hogy újból a virágos mezőkön játszhassanak kis barátaikkal, Rozikával és Gittával. Vágyakoztak a napfény után és szerették volna már újra hallani Aranka seregét, ahogy kirajzanak a kaptárból és döngicsélve szállnak virágról virágra. Csak egyikük lett egyre idegesebb és nyugtalanabb, ahogy közeledett a húsvét. Kéknyúl gondterhelten járkált odújában és előtte, helyesebben bármerre is járt, szinte fellegek vonultak fölötte. Barátai nem értették, mi történt a mindig vidám, ugri-bugri nyuszival, akit már ide s tova több száz éve, de minimum emberemlékezet óta ismernek.

Keknyul oduja

Kategória: Mesék
vasárnap, 01 március 2015 18:27

A titokzatos erdő

"Ha nem ismered a fákat, eltévedsz az erdőben, de ha nem ismered a meséket, eltévedsz az életben."

Erdő. Fák, bokrok, virágok. Életünk szerves részei és nem csak azon szerencséseké, akik ott tölthetik mindennapjaikat munkájukból vagy bármi másból adódóan. Az erdő létfontosságú számunkra, de én most nem azokat az indokokat sorolnám fel, melyeket lassan minden felbukkanó médium harsog felénk. Persze, fontosak azok is, hisz mi lenne Földünkkel a hatalmas erdők, gyönyörű fák nélkül.


Az erdők fontos szerepet töltenek be az emberiség kultúrtörténetében is. Megannyi isten, kik alkotói, védelmezői, lakói az erdőknek. Gondoljunk csak a görög-római mitológiára, ahol Pán, Artemisz, Apollón, a Nimfák mind az erdőhöz kötődtek. A Heszperiszek kertjében állt az aranyalmát termő fa és Daphné, a nimfa, Apollón szerelme elől menekülve változott babérfává. De nem kell nekünk a görög-római mitológiánál maradni, hisz a Bibliát kézbe véve azt olvashatjuk benne, hogy az első emberpár, Ádám és Éva egy gyönyörű kertben, a Paradicsomban, ha úgy vesszük, egy erdőben élt, amelynek nem minden fája lett volna számukra elérhető, a történet végkifejletét ismerve azonban ezt nem nagyon sikerült betartaniuk.

 

Tunderek faja

A felséges fűz, a "Tündérek fája" a kép baloldalán látható

Kategória: Kirándulunk
péntek, 02 augusztus 2013 08:19

Anyósunk

Van egy szó, amire szinte minden ember gyomra összerándul, viccek ihletője, a kabarék királya, vagyis királynője. Az anyós. Sokunknak van. Akadnak szerencsések, akik második édesanyjukat találják meg párjuk anyukájában. Kétségtelenül ők vannak kevesebben.

Az, hogy az anyós nem feltétlenül könnyíti meg az ember életét, arra van egy észak-amerikai csippewa indián mese, amelyik A gonosz anyós címet viseli. Mindenféle hátsószándék nélkül szeretnénk ismertetni ezen érdekes történetet.

Kategória: Házasoknak
szerda, 10 július 2013 08:44

Mese a tiszatardosi kislányról

Viola a kanyargós Tisza mentén lakott egy kis faluban, Tiszatardoson. A kislány imádott sétálni, tenyereként ismerte az ártéri erdőket, ahogyan az ott élő növényeket és állatokat is. Mindennap lesétált a sebesen hömpölygő Tiszához, nem tudott betelni a látvánnyal. A víz tavasszal zöld volt, nyáron a nádas és a sudár partmenti fák miatt kecsesebbnek tűnt, mint máskor, ősszel szürkeség és a tajtékok jellemezték, télen pedig gyakran befagyott és a ködbe, hóba burkolózva mesebeli táj képét öltötte magára.

Viola a családjával élt e gyönyörű vidéken. Az egyik téli reggelen kishúga betegen feküdt mellette. Bátyja felé fordult, de őt is láz gyötörte. A kislány felkelt az ágyából, és bement szülei szobájába, de ők szintén rosszul érezték magukat. Viola a nagyszüleitől sem tudott segítséget kérni, mert ők is betegen nyomták az ágyat. – Nincs mit tenni, nekem kell orvosságot hoznom nekik! – sóhajtotta, majd teát főzött szeretteinek, rétegesen felöltözött és kilépett a hideg téli reggelbe.

Először a közeli Tokaj felé vette az útját, de a hóvihar hóakadályokat emelt az útra, ezért kénytelen volt megfordulni. Úgy döntött, hogy komppal átmegy a Tiszán, és Tiszalökön vásárolja meg a gyógyszereket.

A Tisza partján könny szökött a szemébe, amikor meglátta, hogy jégzajlás miatt nem tud közlekedni a komp. Összeszedte minden bátorságát, és úgy döntött, hogy majd a jégtáblákon keresztül fog átmenni. Már a jég szélén állt, midőn észrevett a parton egy hatalmas halat. Gyorsan odasietett, hogy segítsen rajta. Pár méterrel arrébb meglátta az egyik parton felejtett csónak evezőjét. Az evezővel áttörte a jeget, és a halat óvatosan a vízbe engedte. El sem hinnétek, mennyire meglepődött, amikor a hal megszólalt:

- Köszönöm, kedves kislány, hogy megmentetted az életemet! És most meséld el, kérlek, hová igyekszel ebben a zord időben! – Viola udvariasan elmondta a kérteket. A hal megrázta a fejét, és így szólt: - Szó sem lehet róla, hogy rálépj a jégre! Nem elég vastag, az életedet nem szabad kockáztatnod! Inkább menj el a Tündér Kisasszonyhoz, aki a gyógyfüvek nagy ismerője, és biztosan tud segíteni neked! Mondd meg, hogy én küldtelek. Az erdőben lakik, a gátőr háza mögött, abban a szomorúfűzben, melynek egyik ága még télen is zöld. Fogd meg azt az ágat, tekerd meg háromszor jobbra, majd háromszor balra, és akkor be tudsz lépni a Tündér Kisasszonyhoz!

Viola megköszönte a segítéseget, és elindult a megjelölt irányba. A hal útmutatásai alapján könnyedén megtalálta Tündérlakot, és a faág megcsavarása után ott állt előtte a gyönyörű Tündér Kisasszony. Viola udvariasan elnézést kért a zavarásért, és elmondta jövetelének az okát. A Tündér Kisasszony szomorúan rázta a fejét.

- Drága Viola! Bárcsak segíthetnék neked! A Halak Hercege jól mondta, nálam minden gyógynövény megtalálható, és minden betegséget lehet velük orvosolni, de pár órája meglátogatott az Állatok Királynője, megkínáltam csipkebogyóteával, ő pedig véletlenül elvitte magával a gyógynövényes szekrényem kulcsát. Sajnos nem mehetek utána, mert ilyen hidegben nem repülhetek, ugyanis a tündérszárnyaim azonnal megfagynának és eltörnének. Meg kell várnod, amíg újra eljön hozzám!

De Viola tudta, hogy nem várhat. A szeretteinek a segítségére volt szüksége, ezért felajánlotta, hogy majd ő elmegy a kulcsért.

- Nagyon bátor kislány vagy! Az Állatok Királynője bármilyen alakot fel tud venni. Mikor itt járt, éppen róka képébe bújt.

- De hogyan fogom őt felismerni a többi róka között? – ijedt meg Viola.

- Cseppet se aggódj! Az én barátnőm kicsit hiú, így a rókafarka aranyszínben pompázik.

Viola megköszönte a segítséget és a szakadó hóban folytatta az útját az erdőben. Nagy zajt csapott, hogy felverje az állatokat. Mivel tél volt, a nap már korán nyugovóra készülődött, és Viola attól félt, hogy a sötétben nem fogja megtalálni az Állatok Királynőjét. Mielőtt teljesen elszomorodott volna, egy rókacsapat futott el mellette, a középső állatnak pompázatos aranyszínű farka volt. Viola nem késlekedett, rögtön megszólította a rókát, és mélyen meghajolt előtte. Az Állatok Királynője intett, hogy kövesse. Viola így is tett, és hamarosan egy kellemes rókaodúban mesélte el, ki ő, és miért zavarta meg a királynőt.

Az Állatok Királynője türelmesen végighallgatta, majd mosolyogva megszólat: - Nagyon szívesen odaadom neked a kulcsot, hisz én mostanában úgysem megyek Tündérlakba, és Tündér Kisasszonynak biztosan máskor is szüksége lehet a gyógynövényeire, és igen, ő tavaszig nem repülhet ki… - ezzel megrázta a farkát, amiből kiesett egy formás kis ezüstkulcs.

- Köszönöm szépen a segítségedet, kedves Királynő! Mondd, tehetek valamit érted?

A róka elmosolyodott, és így felelt: - Igazán nincs mit köszönni! De ha már felajánlottad a segítségedet, megtennéd, hogy segítesz megtisztítani a bundámat? Tiszta víz, és mindenféle aljnövényzet ragadt bele.

Viola szívesen szárazra törölte a rókabundát, kiszedte belőle az aljnövényzetet, ágacskákat és alaposan megfésülte. Csakhogy mire végzett, már majdnem beesteledett. Ezért Állatok Királynője nem engedte gyalog útjára. Megrázta a nyakában lévő kis csengőt, és őzek húzta csinos kis szán állt meg Viola előtt. – Ők majd végigvisznek utadon. Szerencse kísérjen!

Viola mindent megköszönt és a felült a szánra, amely sebesen siklott a havon. Pár perc után megálltak Tündérlak előtt. Viola megcsavarta az ágat, és belépett a fába. A Tündér Kisasszony nem győzött hálálkodni a kulcsért, majd Viola kezébe nyomta a gyógyfüveket.

- Köszönöm szépen a segítségedet, kedves Tündér Kisasszony! Mondd, tehetek valamit érted?

A tündér elmosolyodott, és így felelt: - Igazán nincs mit köszönni! De ha már felajánlottad a segítségedet, megtennéd, hogy segítesz kitakarítani Tündérlakot? Tudod, ilyenkor télen nem érzek elég erőt magamban, hogy egyedül rendbe tegyem.

Viola szívesen segített, mire a hold fényesen ragyogott az égen, Tündérlak is csillogott-villogott. Viola mindent megköszönt, és felült a szánra. Hazafelé gyönyörködött a téli tájban, majd a házuk előtt leszállt a szánról, egyenként megsimogatta az őzeket, és megköszönte segítségüket.

Gyorsan beszaladt a házba, és a Tündér Kisasszony útmutatásai alapján elkészítette a füveket. Családtagjai mind megitták a teát, elrágcsálták a gyökereket, és pár nap múlva már teljesen egészségesek voltak. Szerettei faggatták Violát, hogyan mentette meg az életüket. A kislány mindent elmondott, de ők csak mosolyogtak, nem tudták elhinni a meseszerű történetet.

Hónapok múlva, amikor a fák újra zöldbe öltöztek, és a tavasz messzire kergette a hideg telet, Viola családja sétálni indult a Tisza mentén és az erdőben. Violán kívül az egész család meglepődött, amikor hirtelen egy nagy hal ugrott ki a Tiszából, és kedvesen odaköszönt:

- Örülök, hogy látlak, Viola! – majd nagy erővel ismét a folyóba csapódott.

A testvérek, szülők, nagyszülők alig jutottak szóhoz a döbbenettől. Még akkor sem hittek a szemüknek, amikor egy aranyfarkú róka odafutott hozzájuk.

- Kedves Viola! Örülök, hogy látlak, és hogy családod is meggyógyult!

Viola váltott még pár szót a rókával, és tovább indultak. Édesapja kérdésre nyitotta ajkait, de hang nem jött ki belőle, mert ebben a pillanatban egy csodálatos szépségű tündér szállt le a kislány vállára.

- Viola kedvesem, örülök, hogy újra látlak! S örülök, hogy sikerült megmentened a családod életét!

- Én is szívből örülök neked, Tündér Kisasszony! Látom, újra jól működnek a szárnyaid!

- Igen! És képzeld, végre a takarításhoz egyedül is kedvet érzek! – nevetett a tündér. Majd a család felé fordult, és komoly hangon így szólt.

- Viola bátorsága, szeretete, kitartása és kedvessége mentette meg mindannyiuk életét. Maguk pedig nem hittek neki! Pedig a folyóban és az erdőben élnek olyan lények, amelyeket csak a tisztaszívű gyermekek láthatnak!

Viola családja elszégyellte magát, bocsánatot kértek tőle, és megölelték. Ezentúl mindenki hitt a lánynak, és boldogságban, szeretetben éltek egész életükben.

Kategória: Mesék