Elemek megjelenítése címkék szerint: királylány

Kissé régóta nem jelentkeztem, így valószínűleg a kedves Olvasók úgy gondolták, hogy a kis Hercegek, a kert és mindenféle tennivaló elnyelte írói vénámat, de inkább azt mondanám, ez így együtt az írói időmet tüntette el. Tavasszal írtam, ha jól emlékszem, utoljára. Az Öregkirály betegsége környékén, aztán pedig jött a jó kis karanténos időszak, amit mi a kertben töltöttünk és mindenféle veteménnyel, majd palántával teleraktuk a kertet. Ez természetesen a nyár folyamán adott rendesen munkát, viszont most már élvezzük minden betakarított zöldség és gyümölcs ízét, ami a kertünkben termett. Tele a kamra és tele a fagyasztó. Jöhet a tél!

Minden bizonnyal mások is kerültek hasonló helyzetbe. A nyár pedig eltelt. Szerettük volna a kis Hercegeknek megmutatni, ha nem is a világot, de legalább országunk mindenféle rejtett szépségét, viszont a nagyszülők és az ő kicsi életük védelme érdekében nem nagyon fedeztünk fel semmit. Itthon játszottunk és kertészkedtünk, amibe szép lassan ők is beletanultak. Nagy kedvenc lett a söprű és a gereblye, de az igazi örömöt a virágszedés és a levendulaszüret jelentette. Az Öregkirály pedig szép lassan meggyógyult, így a mostani időszakra betegségének már csak a nyomai maradtak. A Hercegek pedig megtanultak még jobban vigyázni rá, odafigyelni egymásra és másokra is.

Reméltük, hogy talán az ősz beálltával majd kirándulhatunk nagyokat és gyönyörködhetünk az őszi erdőben, de ez a vírus megint keresztülhúzta számításainkat, ráadásként pedig lassan egy hónapja mindenki szép lassan elkezdett köhögni. A kis Hercegek már láttak szkafanderes néniket, akik jöttek mintát venni, vajon mi baja lehet a családnak, de ezt a vírust nem tudták kimutatni. Viszont önkéntesen újból karanténba vonultunk, aminek az lett a hozadéka, hogy egyetlen Királyfim is itthon töltötte napjait, amit mindannyian nagyon élveztünk.

Ráadásként úgy döntöttünk, mivel nem sétálgathatunk és mutathatunk meg gyönyörűen feldíszített tereket, városokat, inkább itthon díszítünk fel mindent. A karácsonyra várva pedig lassan díszbe borul az egész ház, amiben nagy segítséget jelentenek szomszédaink, akik szintén itthon töltik napjaikat és még karácsonyi díszeket is gyűjtenek. A két ház és udvar így lassan teljes pompájában ragyog, várjuk a Mikulást és a karácsonyt.

Valószínűleg még sok család jár ugyanebben a cipőben, mint mi. Régebben én sem kezdtem már november elején díszíteni és készülni. De ez a világjárvány és az egyre ijesztőbbé váló hírek, valamint saját állapotunk és a nagyszülők, valamint a gyerekek védelme arra késztet, hogy itthon tegyem még szebbé, színesebbé és díszesebbé a napokat. A kis Hercegek pedig minden alkalommal rácsodálkoznak a gyarapodó díszekre. Örömük pedig így már két családnak ad a szomorú őszben boldog pillanatokat, így készíthetjük lelkünket az igazi karácsonyt várva.

Rószegh Lili

Régen írtam és lehet, ez most már egy darabig így is lesz, de azért a remény még létezik, hogy talán hamarabb jut újra több időm az írásra. A két kis Herceg cseperedik, és ez gyorsabban történik, mint amire számítottam. Mindenki mondta régebben is, hogy a gyerekek pillanatok alatt nőnek és tényleg, hiszen még csak most születtek, most meg már a fogacskáikkal küzdünk. Ez a helyes kifejezés és ezen mindenki átesik. Sokszor jut eszünkbe, hogy milyen jó is az, hogy az ember élete első három évéből nem nagyon emlékszik dolgokra, mert akkor nem biztos, hogy örömmel vágna neki az életnek.

Nagyon sokáig nem olvashattak tőlem semmit kedves Olvasóink és erre elég nagy, sőt ha lehet mondani a legnagyobb indokom adódott, amit a címben is láthatnak. Ha kissé mesebelien szeretném megfogalmazni és hű lenni a Királyi és a Királylány történeteimhez, akkor már érthető a címválasztás. Az elmúlt évben jelent meg még egy-két írás arról, milyen is egy esküvő és hogy a Királylány igent mondott a számára feltett nagy kérdésre, amit a Királyfitól kapott. Ennek pedig vannak „következményei”, ez esetben rögtön kettő is.

Esküvő, házasság és egy igen fontos kérdés már a legelején… vajon hogy fognak majd hívni. Számomra ez sosem volt kérdés, mivel egész kislány koromtól, sőt születésemtől kezdve teljesen természetes volt számomra, hogy édesanyámnak is van egy neve és édesapámnak is, a kettő pedig nem egyezik egymással két betű eltéréssel. Édesanyám ugyanis lassan negyven évvel ezelőtt nem a kornak megfelelően vált valamilyen névé, hanem megtartotta saját nevét és így éltünk/élünk boldogságban. Sosem zavart minket, hogy vajon őt miért nem úgy hívják, mint a többi osztálytársam anyukáit: XY-né. Sőt, szerintem egy idő után még büszkeséggel is töltött el, főleg az, hogy édesapámtól soha életemben nem hallottam azt még utalás szintjén sem, hogy ez őt bármilyen téren negatívan érintené. Ebből adódóan valahogy természetes volt, amikor édesanyám keresztlánya is férjhez ment, hogy saját, születéskor kapott gyönyörű nevét viseli most is és nekem is teljesen természetes volt, hogy nevem márpedig megmarad, bármi is történjék életemben.

Aki volt már ilyen helyzetben, az tudja, aki meg még nem, az meg fogja tapasztalni. A gond ugyanis sokféle lehet egy esküvőn. A sajátunkon teljesen más értelmet nyer és a mások esküvőjére menetel során is mindig akad belőle. Az, ami a sajátunkon óriási gondként jelenik meg, vagy ha nem is aznap, de az előkészületek során, az mindenkinek mást jelent, mert másra fókuszál a menyasszony, másra az ő édesanyja, másra a testvérek és másra a vőlegény és mindenki másra tekint, mint gond…

Egy örök klasszikus új élete

Szeretem a filmeket, a régi filmeket kicsit jobban, de szeretem megnézni a mostaniakat is. A mozi, mindig egy élmény, de van, amit már csak a televízióban, vagy mindenféle más módon nézhetünk meg. Egy történet viszont elkísért már gyermekkorom óta úgy, hogy abban a pillanatban, amikor meghallottam, bárhol adják, már menekülőre is fogtam a dolgot, olvasni pedig egyszer voltam hajlandó egész életemben, azt is nagy kínszenvedéssel. Senki nem értette, miért reagálok így magára a történetre, hisz alapjában véve elég romantikus léleknek tart mindenki, szeretem a szép történeteket és a nagy szerelmeket (Jane Austin nem véletlenül tartozik kedvenceim közé, a Büszkeség és balítélet pedig mai napig nagy favorit). Ez a nagy klasszikus azonban lassan évtizedek óta inkább értetlenséget és nem tetszést váltott ki belőlem. Inkább olvastam bármi mást Dante Poklától kezdve a Hamleten át egészen a Faustig, de ez az egy mű, mint valami kínszenvedés lebegett a szemem előtt… Gondolom, most már mindenki elég kíváncsi, vajon mi válthatott ki belőlem ilyen fokú ellenérzést… a legklasszikusabb és úgymond örökérvényű szerelmi történet, Shakespeare Rómeó és Júliája…

Újra csicseregnek a madarak, az utóbbi két-három napot nem számítva azért már a nap is kezdett olyan lenni, mint tavasszal szokás és mi sem jelzi ezt jobban, mint a virágok. Lassan újra tele lesz az udvar virágokkal, az első kis ibolyák már ott virítanak, de nemcsak az udvar, hanem az erdők, mezők, az árokpart, a városi parkok, minden szépen színesedik.

Az ilyen álmodozó királylányok pedig mindig elképzelik, hogy egyszer csak ott terem az ő lovagjuk, hercegük, királyfi, bármilyen nemesi jellemvonásokkal rendelkező modernkori páncélos és nemcsak ott áll, hanem netán tartogat is a kezében valamit. Nem csokoládét, de nem is a korábban kapott süteményes dobozt. Valami olyat, amit lassan elfelejt a férfitársadalom, tisztelet természetesen a kivételnek és szerencsémre az egyik kivétel egy ideje úgy véli, talán én leszek a szerencsés királylány az életében, akit meglephet azzal, amit az akármilyen korú királylányok bármikor csillogó szemekkel fogadnak: a virág.

Elgondolkodtam... egyik legjobb barátnőm mesélte, hogy a napokban azt mondta neki valaki, meglepő számára „igazi nők" létezése. Szöget ütött a fejemben ez a mondat és elkezdtem morfondírozni azon, vajon mit jelenthet ez.

Ki az igazi nő? Létezik egyáltalán ilyen? Mindenkinek ugyanazt jelenti vagy éppenséggel ahány férfi, annyi igazi nő létezik a világon? Az is lehet, hogy ez mindenkinek egy fejében létező kép, amit megtalál valakiben, akár több olyan nő is él a világon, aki számára abban az adott pillanatban az igazit jelenti. De a legfontosabb, amitől nem bírok szabadulni: mit jelent az, hogy "igazi"?