Az agavé nőtt. Mi pedig egyre nagyobb harcok árán tudtuk csak költöztetését megoldani. Nem minden évben, de megpróbálkoztunk a kicsikék átültetésével, általában akkor, mikor az anyanövényt is nagyobb élőhelyre költöztettük. Időközben kutyánk is megbarátkozott vele, ha ez alatt azt értjük, megtanulta tisztelni a növényt és szúrós leveleit.
Ma újra eljött a nagy nap. Édesapám már nehezebben, de még mindig kellő lelkesüléssel (ez alatt mindenféle olyan kifejezést értek, amit itt nem írnék le) és egyre jobban kiismerve a növény szúrós természetét, leköltöztettük újra téli pihenőhelyére, a pincébe. Ma biztos rossz napja volt, mert pár szúrós érintéssel adta tudtunkra, hogy nem a kissé borongósabb, de még mindig az átlagosnál melegebb napot tervezte a költözéshez, de ez most nem az ő döntése volt.
Az agavé él. Valamiért, még mindig. Történik ez annak ellenére, hogy amint a fenti mondatokból kitűnt, nem igazán tartozunk az agavékat a legmegfelelőbben gondozó emberek közé. De az agavé vonzódik hozzánk és velünk akar élni. Néha még azt is megengedi, hogy a kicsikéket átültessem és így elajándékozzuk őket, melyeknek ezáltal nagy esélye lesz arra, hogy talán olyan családba kerül, ahol legalább egy diplomával rendelkező kertészmérnök vagy legalább egy növények életéhez értő ember él. Mi hagyjuk kibontakozni természetét és önálló életet élhet azon két nap kivételével az évben, mikor végrehajtjuk lassan több mint egy évtizede tartó közös apa-lánya programunkat és nekiállunk költöztetni. Néha elgondolkodunk, vajon miért is csináljuk ezt még és miért nem ajándékoztuk már el a nagy agavét. Aztán rájövünk, hogy nálunk van a helye, örökségünk és egy olyan pont az életünkben, mely csak a miénk. Az édesapámé és az enyém.
Rószegh Lili
2013.november 10.
Kedves Olvasóink!
Lilit nem a növényápolási ismereteiért szeretjük. Sokkal inkább szeretettel teli egyéniségéért, emberségéért.
Az agávé –mint ahogyan az fentebbről kiderült – Mexikóból származó szúrós hegyű, húsos, tüskés élű leveléről könnyen felismerhető pozsgás növény. Több fajtája is van, hazánkban a tarka levelűek a legnépszerűbbek. Fiatal korában elhelyezése semmi nehézséget sem okoz, de idővel erős növekedése miatt hajlamos sok borsot törni tulajdonosai orra alá. Középületekben gyakorta előfordulnak idősebb példányai.
Fényigénye: megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint egész évben napos helyet igényel, mások szerint a téli hónapokban lehetőleg sötét helyen tároljuk. Tavasszal bátran kitehetjük, a még normál méretű egyedeket ki is ültethetjük. A forró, tűző napot is elviseli, de ehhez fokozatosan szoktassuk hozzá.
Hőmérséklet: tavasztól őszig az átlagos hőmérsékletet elviseli, télen, a nyugalmi időszakban a hűvöset (akár 5-10 C) igényli.
Öntözés: mérsékelten locsoljuk. Amennyiben télen hideg helyen tároljuk, akár teljesen mellőzhető is az öntözése.
Tápoldatozás: amennyiben mérsékelten tápoldatozzuk, még látványosabban fejlődnek. Télen egyáltalán ne adjunk neki tápoldatot!
Páratartalom: a levegő páratartalmára nem érzékeny, de friss levegőre van szüksége, ezért gyakran szellőztessünk a zárt helyen történő teleltetéskor.
Szaporítása: sarjairól könnyen és egyszerűen szaporítható.
Teleltetése: tapasztalatból írom, hogy áttelel hűvösebb világos szobában és sötét pincében egyaránt. Arra vigyázzunk, hogy télen ne locsoljuk túl.Teleltetési helyének megválasztása leginkább a növény méretétől függ.
Virágzás: a hagyományok szerint ötvenéves korában virít. Általában sárga, vagy lilás zöld színű fürtvirágai vannak. Ha nem is pont ötvenéves korában virít, de az tény, hogy idős korában, és virágzás után elpusztul.
A Nyíregyházi Állatpark Dél-Amerika háza előtt a pozsgás és kaktusz növényeket szeretőket különösen szép látvány fogadja
Levelei tőrózsát alkotnak
