A pénzhez, mint a szerencse, a jólét forrásához, kapcsolódóan az általános fizetőeszközként történő bevezetése óta eltelt évszázadok során világszerte számos hiedelem kötődik. Különösen aktuálisnak érezhetjük a pénzügyeink rendezését ebben az év végi időszakban, így hát jövőbeli gazdagodásunk érdekében ezúttal pénzhozó hiedelmeket és szokásokat gyűjtöttünk össze:

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a szerencse az élet azon kevés jelenségei közé tartozik, amit mindig örömmel fogadunk. Talán csak a színészek nem örülnek a szerencsekívánságoknak. Életünk minden pillanatában jól jön, áthatja mindennapjainkat (pl. amikor visszamegyünk otthon hagyott tárgyainkért, szinte gondolkodás nélkül leülünk), köszönéseinket („van vagy volt szerencsém; legyen máskor is szerencsém”; találkozásnál a kihez van szerencsém?, vagy a „minek köszönhetem a szerencsét?”), kifejezéseinket (a szerencsés emberre mondják, hogy mázlista, ördöge van; sikeres, burokban vagy jó órában született; megfogta az Isten lábát; jól imádkozott; a varjú is neki károg; almát szed a száraz fáról; elkapta a szürke ló farkát; még az ökre is borjadzik; ha szarba markol, az is arannyá válik a kezében; az istennyila is csak mellette csap le).
Sokat foglalkoztunk már a témával, érintettük állatszimbólumokról, növény-szimbólumokról szóló írásainkban, illetve teljes írást szenteltünk a szerencse szimbólumoknak. Azonban Fortuna mindig jöhet, főként év végén és egy új év elején, így hát szilveszterre hangolódva különböző népek szerencsehozó, illetve balszerencsét vonzó hiedelmeiből és szokásaiból válogattunk egy csokorra valót.

Állatokkal mint szimbólumokkkal foglalkozó írásunk következő részében a régi időkbe nyúló, de sok változáson átesett állatjelképeket mutatunk be: majom, holló, kígyó és egér képezi ezúttal vizsgálódásunk tárgyát.

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk Kedves  Olvasóinktól a régi közmondásokból csemezgető írásunkkal kapcsolatosan. - Illetve finoman tudtunkra adták, hogy a karácsony előtti időszak talán nem a legalkalmasabb Erdélyi János A magyar közmondások könyvében (Pest, 1851.) található közel 9.000 darab régi magyar mondás áttekintésére, de azért szívesen olvasnák tovább válogatásunkat. 

Következzenek újra eleink régi mondásai, a korábbiaknak megfelelően korabeli helyesírással és zárójelben Erdélyi János magyarázataival. Talán a karácsonyi vendégváráshoz is találunk köztük hasznos szófordulatot!

A magyar közmondások könyve a Kisfaludy Társaság megbízásából készült, szerkesztette és kiadta Erdélyi János. A kötet Pesten jelent meg 1851-ben. A szerző az előszót Pesten írta meg, 1851. március 15-én.

A gyűjtő 9000 (!) darab magyar közmondást gyűjtött össze, közmondás alatt értette mindazokat a rövid szólásmódokat, amely a népnél öröklött formában szájról szájra élt.
Erdélyi János hangsúlyozza, hogy minden közmondásnak szófeletti értelme van, ezért a szimbolika
"mélyen bejátszik a közmondások természetébe, kettős hatalommal ruházván föl a szavakat: hogy legyenek ott a fül és szem előtt, mint az általok kifejezett gondolat".
A közmondások ítéletet adnak, nem kímélik az öregséget, szépnemet, kifog a hatalmon. Olykor packázik, alkalmanként pajkos, máskor kedveskedik, néha parancsoló, "sőt mosdatlan száju is nem egyszer".

Az alábbiakban a gyűjteményből szemezgetünk pár régi, talán ma már kevésbé ismert közmondást. A helyesírást nem modernizáltuk, a mondások mellett zárójelben közöljük a gyűjteményben is található magyarázatokat.