péntek, 03 január 2014 21:02

Kutyaruhák, divatkutyák

Divat vagy praktikum? Lényegében mindkettőt képviseli, csak hol erre, hol arra mozdul el a mérleg nyelve. – K. Andreával beszélgetünk kutyaruhákról, állati kiegészítőkről. (Mellesleg meg kell jegyeznem, hogy a fiatal nő, amikor nem masnikat tervez és készít kutyáknak, felelősségteljes szakmáját gyakorolja.)

Kutyaruha3


Hogyan kezdődött Nálad a kutyaruházás?


Régi igazság, hogy csak akkor tudunk valós képet kapni egy helyzetről, amikor mi magunk is belekerülünk. Teljesen más szemszögből látni ugyanazt belülről, mint kívülről. Igaz ez a kutyaruhákra. Régebben jókat mosolyogtam a felöltöztetett ebek látványán, sokáig olyan kedvesen viccesnek tűnt az egész. Az élet úgy hozta, hogy nem túl rég magam is yorki gazdi lettem. Gőzerővel vetettem magam bele a fajta jellemzőibe, hogy minél jobban megismerjem őket, igényeiket. S a kutyaruha viselésének indokoltságát teljesen megalapozottnak gondolom. A kistestű, vékony szőrű, illetve az időt főként fűtött lakásban töltő kutyák szőre nem nyújt elég védelmet a téli hideggel szemben, ezért mindenképpen javasolt számukra egy plusz segítség. A kistestű kutyusoknak hideg időben "kötelező" a ruha, még akkor is, ha mások ezért bolondnak tartják az embert...

Ruha. Divat. Innentől kezdve a határ a csillagos ég.

 

Kutyaruha6

 

 

Időhiány miatt egyelőre inkább kutya masnikat, díszeket készítek, csak néhány saját tervezésű mellényem, ruhám van. Nagyon szeretek ezzel foglalkozni, a pozitív visszajelzések is abban erősítenek meg, hogy haladjak tovább ezen az úton.

 

 

 

 


Honnan lehet, érdemes kutyaruhát beszerezni?


Mivel divat, és főként a női gazdik kezében van, és az ember hajlamos a kutyáinak megadni mindent (azt is, amit magától sajnál), egyre dinamikusabban fejlődő területről van szó. Kutyaruhákat vásárolhatunk kifejezetten erre szakosodott boltokban, hobby állatok tartásához szükséges holmikat áruló áruházakban, turkálókban, és természetesen interneten. Rengeteg oldalon találhatunk kutyaruhákat, készíttethetünk méretre. Az árakat érdemes előtte összehasonlítani, mert komoly eltérések is lehetnek. Az új kollekciók megjelenésekor a régi darabjai akciósak szoktak lenni.


Milyen anyagból készülnek?


A télre készített ruhák meleg, de könnyű anyagból. Minden kutyaruhánál fontos, hogy könnyű, rugalmas legyen, ami az állat mozgását nem akadályozza. A téli szerkók szinte állandó kiegészítője a kapucni, amit ha az időjárás úgy kívánja, a kutya fejére húzhatunk. Előnyös, ha vízlepergető anyagból készül. A nyári darabok könnyűek, vékonyak. Ezek tényleg inkább divatosak, semmint praktikusak. Az őszi és a tavaszi viselet e kettő közötti átmenet, kicsit vastagabbak a nyáriaknál, és az esőzések miatt sok a vízlepergetős mellény. Nyáron általában csak egy masni öltözteti az ebet.

Kutyaruha1

Nagy divat a kötött és horgolt kutyaruha. Gyönyörű darabok vannak, a határ itt tényleg csak a csillagos ég. Na meg a gazdi pénzügyi lehetőségei.


Színvilág?


Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hogy a domináns szín a rózsaszín. Jellemző még az elegáns, de könnyen piszkolódó fehér és a világoskék. A horgolt ruhák gyakran egy színűek, és más színből készülnek rá a díszek, fodrok. Igazából a szélsőségesen rikító színek kivételével mindenféle szín megtalálható.

Persze van, amikor a praktikum van szem előtt. A rövid szőrű, fázásra hajlamos vadászkutyák kiegészítői természetesen inkább barna és zöld színűek.


Mi alapján választja ki a gazdi az adott napi viseletet?


Elsődleges szempont az időjárás. Ezt követi az alkalom. (Vannak például kifejezetten esküvői, karácsonyi kutyaruhák is.) Legalább ilyen fontos a gazdi hangulata, és hogy a gazdi milyen ruhát vesz fel aznap, mert az összhangnak meg kell lennie. Keveset szoktak róla beszélni, de azért az időtényező is lényeges, az, hogy mennyi időnk van elkészülni indulás előtt. Tapasztalatból tudom, hogy ez bizonyos darabok feladásakor akár fél óra is lehet. Makrancos ebek esetén ez akár intenzív testedzéssel felérhet. A kutyacipőket azért találták ki, hogy a városi kutyák tappancsait ne egye ki télen a csúszás miatt kiszórt só. Ezt minden féltő gazdi tudja, de az ebek másként gondolják, és rendkívül kitartóak és leleményesek, ha a lábbelijüktől való megszabadulás a céljuk.
Otthon általában nincs ruha a kutyákon, csak masni, vagy csat, hogy a hosszú bundi ne lógjon a szemükbe.

 

                                 Kutyaruha5                   Kutyaruha4

 

A lényeg az, hogy védje kedvencünk –megkímélt- testét az időjárás viszontagságaitól, közben elégítse ki a gazdi esztétikai igényeit. S nem baj, hogy ki mit gondol rólunk, miközben az ebünket sétáltatjuk divatos rucijában, hiszen úgyis másként fog vélekedni, ha majd az ő kutyája fog fázni...

 

Minden érdeklődőt szeretettel vár:
https://www.facebook.com/kutyamasni.miskolc?fref=ts 

Kutya Masni Miskolc

Utoljára frissítve: péntek, 03 január 2014 21:45