Kedves, ötvenen felüli hölgy fogad, ő a bohócok tulajdonosa. Ahhoz nem járul hozzá, hogy a nevét felhasználjam, illetve róla képeket készítsek, de gyűjteményét szívesen közszemlére bocsátja.
A családi ház egyik szobája a bohócok szentélye. Van itt mindenféle, és egyszerűen ők uralják a helyiséget. Ők ülnek a díványon, a szekrény polcain és tetején, de lógnak az ablakban és persze vannak róluk képek is. Pontos számot M. néni sem tud mondani, utoljára több mint 130-an voltak.
Hogyan kezdődött a bohócgyűjtés?
„Ahogy Konfuciusz mondta, a leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik. Nálam is így volt ez. Az ónodi vásárban megláttam az elsőt, szinte megbabonázott. Gondoltam, öreg vagyok én már ehhez, és még unokáim sincsenek, hát nem vettem meg. Valahogy mégis ott motoszkált a fejembe az a bohóc, gondoltam, visszamegyek, úgysem lesz már ott. De ott volt, mintha rám várt volna. Így hát elhoztam. A többiek pedig jöttek szépen. Az első, hogy ne unatkozzon, társakat kapott, aztán valahogy mindig megláttam olyat, aminek nem lehetett ellenállni. Mire felocsúdtam, már legalább százan voltak.”
Az első, szinte ellenállhatatlan lakó
Honnan szerzi be őket?
„Általában vásárokról, bolhapiacokról, turkákból. Gyönyörű darabokra lehet bukkanni! Játékboltokból nem igazán szoktam vásárolni, azok olyan újnak tűnnek, vagy hogy is fogalmazzam meg…”
M. néni szétnéz, a szavakat keresi, melyeket én sem találok, de értem én, hogy mire gondol. Ezek a bohócok olyanok, mint amiknek múltjuk van, akik, ha tudnának beszélni, sok titkok elfecseghetnének nekünk. Persze némán hallgatnak, de a szemük csodamód beszédes.
M. néni folytatja történetét:
„Nagyon sok valamilyen sérüléssel került hozzám. A porcelán arcúak közül többnek eltört az arca, másoknak a keze, vagy a lába. Amiket tudtam, megjavítottam, amit nem, annak a hiányosságait kevésbé látható helyre teszem. A harmadik bohócom kopasz volt. A lányom azt mondta, hogy ez így nem jó, és órákon át hajat ragasztottunk neki piros pamutból.
Vannak olyanok, amikből gyakorlatilag megvan a teljes sorozat. Sokat kaptam a kolleganőimtől is, sőt készítettek nekem díszpárnát, poharat festettek, képeket ragasztottak. Mind egyedi és különleges ajándék.”
Az egykor kopasz bohóc piros pamuthaj beültetésen, vagyis ragasztáson esett át.
Valóban nagyon szépek. Gondolt már arra, hogy közszemlére bocsássa őket?
„Igen, volt már ilyen jellegű beszélgetésem a helyi művelődési központ vezetőjével. Abban maradtunk, hogy szervez egy bohóckiállítást, de azóta sem keresett meg ebben az ügyben. Ennek már legalább három éve.”
Félve kérdezem meg, van kedvence?
„Természetesen! (Nevet.) Az első az első, ezt a primátust nem lehet tőle elvitatni. A lányomtól kaptam egyet a születésnapomra, azt minden külföldi utamra magammal viszem. Tavaly Horvátországban voltam a barátnőmmel, de véletlenül itthon felejtettem. Szerintem nem is kell ecsetelnem, hogy mekkora lelkiismeret furdalásom volt! Egyébként több is közel áll a szívemhez, vagyis mind… A táncos-zenelő fajtájúak is szépen gyűlnek. Ők előadásukkal bárkit képesek felvidítani.”
Talán ezt a fajta bohócot gondoljuk automatikusan a tipikusnak.
Változatosak, vannak a klasszikus sírósak, piros krumpliorrúak…
„Igen, de vannak a pókerarcúak is, akik egyik csoportba sem sorolhatóak. Van valami furcsa ebben az egészben, mert több bohóc arca hasonlít ismerősökre.”
Egy fényképet tesz az egyik bohóc mellé, a hasonlóság megdöbbentő.
„Így aztán némelyiket Janinak, Ferinek, Józsinak, Gábornak hívjuk…”
Gondolt már arra, hogy egy kiállításon úgyis elkunyiznának párat Öntől?
„Szerintem nem adnék belőlük, hiszen így teljesek… Főleg azok nőnek az ember szívéhez, amit szeretteitől kap, illetve ő reparál meg… Már így is elveszítettem egyet közülük.”
Mi történt? Leesett és eltört?
„Dehogyis! A férjem unokabátyja, aki Ausztráliában lakik, itt volt nálunk. Nagyon tetszettek neki a bohócaim, és az egyikben ő is magára ismert. Lefotózta párszor, azt mondta, hogy meg kell mutatnia Ausztráliában, hogy Magyarországon van egy bohóc, ami éppen úgy néz ki, mint ő. A családom noszogatására neki ajándékoztam, ő pedig haza is vitte magával. Tudja, furák ezek a bohócok! A férjem unokabátyja egy komoly, meglett ember, de amint meglátta a gyűjteményemet, kifordult magából, olyan lelkes lett, mint egy gyermek. Mások mintha ódzkodnának tőlük.”
Bevallom, nekem is beugrott Stephen King Az című könyve… Na jó, egyáltalán nem félelmetesek, inkább kifejezetten mosolyt csalnak az ember arcára. S ebből rögtön adódik egy következő kérdés.
Cirkuszba is szokott járni?
Nem, az valahogy távol áll tőlem. Az élő bohócokkal nincs közvetlen kapcsolatom.
Melyik bohóc érkezett utoljára?
Ez a három. Az ónodi vásárban láttam meg őket. Gyorsan megvettem őket, mert egy hölgy, aki mellett állt, nagyon nézte őket. Ismerem én ezt az arckifejezést, tudtam, hogy neki is fáj rájuk a szíve. Azt vettem észre, hogy az elmúlt évben egyre többen vásárolnak bohócokat.
Hány darab bohóccal lenne elégedett?
Már önmérsékletet tanúsítok. Csak azokat veszem meg, amik különlegesek, vagy nagyon megérintenek. Az utolsó három is azért csábított el, mert gyönyörűek és egy sorozatot alkotnak.
Maradok még. Beszélgetünk, fényképeket készítek. Már meg sem lepődöm, amikor indulnék, és megszólal M. néni telefonja; a Hooligans Játszom című dala a csengőhang – „játszom, mint egy bohóc, a színpadon”.
Bohóc feng shui
Bohócéknál valódi esélyegyenlőség van…
Errefelé nagyon magas az egy m2-re jutó piros krumpliorrok aránya…
A zöld öltönyös bohóc már sokfelé utazott, tulajdonosa minden kirándulásra magával viszi
Azért errefelé sem csupán móka és kacagás az élet…
… de olyanok is akadnak, akiknek súlyproblémáik sem vehetik el a kedvüket
A végtelen szomorúság egy porcelán arcon…
Állítólag minden bohóc arca hasonít valakijére… Ő kire emlékezteti Önöket?!
Csak halkan súgom meg, hogy ne legyen sértődés: nekem ő volt az egyik kedvencem…
Bölcsészbohóc
Az örök optimista
Bohócok16.jpg
KÉPALÁÍRÁS: Kétdimenziós bohóc is akad
Ám a jobb módúak itt sem keverednek szívesen a többiekkel…