Elemek megjelenítése címkék szerint: virágok

Egyedülálló, elvált negyvenéves nő vagyok. Mivel kifizettem a volt férjemet a családi házunkból és befejeztem annak felújítását, rendbe tettem a hozzá tartozó portát, számos növénnyel teleültettem a kertjét, így bátran elmondhattam: igen, jól ismerem a házamat, a kertemet és a velem ott élő kutyámat, macskámat. Tudtam mennyibe került a járólap, hol vettem a csillárokat, merre futnak a vezetékek a falakban; melyik fát mikor ültettem, melyik bokrot kitől kaptam ajándékba; hol bújnak az évelő virághagymák; a kutyám ugatástípusai legalább annyira beszédesek számomra, mint a macskám kedvenc heverésző testhelyzetei.
Ezekre és hasonló kérdésekre bármikor tudtam válaszolni, ezért úgy gondoltam, hogy dolgozni járó hivatali tollnokként, aki hétvégei, szabadsága egy részét és estéit otthon tölti, ismerem a házat, a portát, amelyeknek, valljuk be, én vagyok a tulajdonosa és úrnője.
A járvány miatti itthon maradás 2020 tavaszán furcsa érzés volt. Lelassulás, emberek hiánya, félelem, aggodalom, bizonytalanság. Ellentmondó hírek és javallatok. – Mindezekkel szembeni védekezésemet azzal kezdtem, hogy teljesen kikapcsoltam a híreket és a rettegés helyett a figyelem töltötte ki a mindennapjaimat és a kezdeti, unatkozástól való félelem helyét számtalan felismerés töltötte ki.

Kissé régóta nem jelentkeztem, így valószínűleg a kedves Olvasók úgy gondolták, hogy a kis Hercegek, a kert és mindenféle tennivaló elnyelte írói vénámat, de inkább azt mondanám, ez így együtt az írói időmet tüntette el. Tavasszal írtam, ha jól emlékszem, utoljára. Az Öregkirály betegsége környékén, aztán pedig jött a jó kis karanténos időszak, amit mi a kertben töltöttünk és mindenféle veteménnyel, majd palántával teleraktuk a kertet. Ez természetesen a nyár folyamán adott rendesen munkát, viszont most már élvezzük minden betakarított zöldség és gyümölcs ízét, ami a kertünkben termett. Tele a kamra és tele a fagyasztó. Jöhet a tél!

Minden bizonnyal mások is kerültek hasonló helyzetbe. A nyár pedig eltelt. Szerettük volna a kis Hercegeknek megmutatni, ha nem is a világot, de legalább országunk mindenféle rejtett szépségét, viszont a nagyszülők és az ő kicsi életük védelme érdekében nem nagyon fedeztünk fel semmit. Itthon játszottunk és kertészkedtünk, amibe szép lassan ők is beletanultak. Nagy kedvenc lett a söprű és a gereblye, de az igazi örömöt a virágszedés és a levendulaszüret jelentette. Az Öregkirály pedig szép lassan meggyógyult, így a mostani időszakra betegségének már csak a nyomai maradtak. A Hercegek pedig megtanultak még jobban vigyázni rá, odafigyelni egymásra és másokra is.

Reméltük, hogy talán az ősz beálltával majd kirándulhatunk nagyokat és gyönyörködhetünk az őszi erdőben, de ez a vírus megint keresztülhúzta számításainkat, ráadásként pedig lassan egy hónapja mindenki szép lassan elkezdett köhögni. A kis Hercegek már láttak szkafanderes néniket, akik jöttek mintát venni, vajon mi baja lehet a családnak, de ezt a vírust nem tudták kimutatni. Viszont önkéntesen újból karanténba vonultunk, aminek az lett a hozadéka, hogy egyetlen Királyfim is itthon töltötte napjait, amit mindannyian nagyon élveztünk.

Ráadásként úgy döntöttünk, mivel nem sétálgathatunk és mutathatunk meg gyönyörűen feldíszített tereket, városokat, inkább itthon díszítünk fel mindent. A karácsonyra várva pedig lassan díszbe borul az egész ház, amiben nagy segítséget jelentenek szomszédaink, akik szintén itthon töltik napjaikat és még karácsonyi díszeket is gyűjtenek. A két ház és udvar így lassan teljes pompájában ragyog, várjuk a Mikulást és a karácsonyt.

Valószínűleg még sok család jár ugyanebben a cipőben, mint mi. Régebben én sem kezdtem már november elején díszíteni és készülni. De ez a világjárvány és az egyre ijesztőbbé váló hírek, valamint saját állapotunk és a nagyszülők, valamint a gyerekek védelme arra késztet, hogy itthon tegyem még szebbé, színesebbé és díszesebbé a napokat. A kis Hercegek pedig minden alkalommal rácsodálkoznak a gyarapodó díszekre. Örömük pedig így már két családnak ad a szomorú őszben boldog pillanatokat, így készíthetjük lelkünket az igazi karácsonyt várva.

Rószegh Lili

Kedves Olvasóink miként viszonyulnak a virágcsokrokhoz? Szeretnek virágot kapni? Szoktak virágot vásárolni szeretteiknek?

Mint annyi más dologban, e téren is sokat változtam az elmúlt időszakban. Hosszú éveken át nem örültem igazán a virágcsokroknak, inkább a cserepes növényeket preferáltam, mondván azok tovább élnek. Bizonyára szerepe volt ebben a feng shui tanácsainak, miszerint kerüljük a vágott = halott növényeket.
Tavaly több évtizedes munka végére értem és azt hiszem – egy időre legalábbis – kevesebb időt és energiát szándékozom a tudomány oltárán szentelni. A lezárás alkalmából viszont gyönyörű virágcsokrokkal ajándékoztak meg szeretteim, és volt, akitől egy vázát kaptam.

S azóta ez a váza bizony gyakran van használatban. Mert végre kezdem megérteni a virágok mondanivalóját. Merthogy ők vágottan sem halottak, sőt nagyon is élők és szavak nélkül, szépségükkel és illatukkal tanítanak minket.

Az örök tavasz kertje – a Jeli Arborétum

A hétvégén kirándulni voltam egy kisebb csapattal és Nyugat-Magyarországra utaztunk, a Vasi-hegyhátra, megnézni egy kisebb csodát. Annyi minden szépet találunk az országunkban, de sokan inkább külföldre vágynak és csodálkozva néznek, mikor mesélem, merre jártam épp. A Jeli Arborétum, más néven a Jeli Varázskert ugyanis nemcsak számunkra különleges és lehetünk rá méltán büszkék, hanem egész Európából a csodájára járnak. Miért is? A kert ékessége a gyönyörűen virágzó rododendron, amivel egész hatalmas terület van beültetve és így május-június körül az összes bokor milliónyi virágba borul.

Újra csicseregnek a madarak, az utóbbi két-három napot nem számítva azért már a nap is kezdett olyan lenni, mint tavasszal szokás és mi sem jelzi ezt jobban, mint a virágok. Lassan újra tele lesz az udvar virágokkal, az első kis ibolyák már ott virítanak, de nemcsak az udvar, hanem az erdők, mezők, az árokpart, a városi parkok, minden szépen színesedik.

Az ilyen álmodozó királylányok pedig mindig elképzelik, hogy egyszer csak ott terem az ő lovagjuk, hercegük, királyfi, bármilyen nemesi jellemvonásokkal rendelkező modernkori páncélos és nemcsak ott áll, hanem netán tartogat is a kezében valamit. Nem csokoládét, de nem is a korábban kapott süteményes dobozt. Valami olyat, amit lassan elfelejt a férfitársadalom, tisztelet természetesen a kivételnek és szerencsémre az egyik kivétel egy ideje úgy véli, talán én leszek a szerencsés királylány az életében, akit meglephet azzal, amit az akármilyen korú királylányok bármikor csillogó szemekkel fogadnak: a virág.