Felejthetetlen emlékű Berci kutyám a csokoládéért élt-halt. Amint meghallotta a csokipapír zörgését, máris ott termett a lábamnál, és mindent megtett azért, hogy ő se maradjon ki a jóból. Emlékszem, először kérlelőn, amolyan "na, gazdi, adj egy falatot"- nézéssel nézett, majd a következő lépése az volt, hogy felágaskodott, lábaival rám támaszkodott, és az orrával bökdösött. Ha még ez is kevés volt, akkor nyöszörögni kezdett. Utolsó próbálkozásként bevetette a híres Berci-féle duzzogást. Mint egy kisgyerek, úgy tudott duzzogni. Lefeküdt a közelembe, lábaira helyezte kis fejét, de pillantását egy percre sem vette le rólam. Tekintetéből sütött a néma szemrehányás, hogy "hát ártottam én neked valaha is, gazdi, hogy ezt érdemlem, jobban mondva még egy kockányi csokit sem érdemlek?" Persze nem bírtam sokáig, lelkiismeret furdalástól gyötörve leguggoltam elé, és bocsánatkérőn nyújtottam felé a csokit. Miután elégedetten befalta az édességet, csak akkor döbbentem rá, hogy már megint elérte a célját, sikerült kiharcolnia a maga csoki adagját. Megfogadtam, bizonygattam neki, hogy többször nem lesz ilyen, ő azonban hamiskásan vigyorgott.
Hogy ne tette volna, amikor tudta, hogy ő mindig le tud venni a lábamról.
Andor, barátom kutyája a sütemények szerelmese. Múltkoriban az egyik szomszédjuk, Juli néni krémmel töltött süteménnyel lepte meg a családot, közülük azonban ezt senki sem szereti. Persze nem akarták megbántani a szomszédot, így hálásan megköszönték neki a kedvességét, és az ajándékért cserébe ott marasztalták egy kávéra. Juli néni csodálkozva kérdezte, hogy miért nem kóstolják meg a süteményét, amit az unokái egyszerűen imádnak.
"Akkor inkább nekik kellett volna adni" − gondolta magában a barátom, hangosan azonban csak annyit mondott, hogy nemrég ebédeltek, emiatt most egy falatot sem tud legyűrni.
− Na, ezeket Andor fogja megenni − közölte barátom anyukája, miután Juli néni távozott, majd a tányért, melyen ott díszelegtek a sütemények, lefedte, és betette a hűtőszekrénybe.
Andor, mintha megértette volna a szavakat, lehorgonyzott a hűtőszekrény elé, és várta, hogy megkapja a megígért finomságot. Basset hound révén fő tulajdonsága a nyugalom és a türelem, így bár a hűtőszekrény csak nem akart kinyílni, ő nem tágított. Még fél órával később is ott feküdt. Csak akkor emelkedett fel, amikor barátom megjelent a konyhában, hogy igyon egy jó hideg üdítőt. Amint kitárult a hűtőszekrény ajtaja, Andor is odafurakodott, benyomta a fejét, hogy megkeresse a csemegéjét.
− Jól van, itt van egy! − ezzel barátom odadobott neki egyet a Juli néni által készített süteményből. Andor azonban továbbra is ott lődörgött a konyhában, nem rohant ki az udvarra, amikor az utca többi kutyája elkezdett ugatni, mint máskor, nem akart labdázni sem, hiába dobták oda neki kedvenc labdáját. Ő semmi mást nem akart, csak sütit enni. Talán meglátta, hogy eredetileg négy darab volt a tányéron, mert amint pár órával később mindegyiket befalta, többé nem őrizte a hűtőszekrényt, hanem elégedetten és boldogan távozott.
Tudom, sokan még mindig méltatlankodva csóválják a fejüket, hogy az édesség nem kutyáknak való, csak rongáljuk vele az egészségüket. Igen, bizonyára így van, ugyanakkor vannak kivételek. Bercinek minden bizonnyal nem ártott a sok csoki, hiszen matuzsálemi kort ért meg, soha nem volt beteg, csak az éves kötelező oltáskor találkozott az állatorvossal. Sajnos idős korában egy alattomos kór támadta meg, melynek sikerült is legyűrnie őt. De gondolom, senki nem meri azt állítani, hogy a hererák a túlzott édességfogyasztás következménye lett volna.
Andor sem érzi úgy, hogy a sütik ártanának neki. Köszöni az érdeklődést, jól van, immár 11 éves, néha fájnak ugyan az ízületei, ami a sok lépcsőzés eredménye, nem pedig a sütizésé. És igen, ő a méltatlankodó fejcsóválások ellenére is még jó sok sütit óhajt megenni az elkövetkező években.
Németh Nikol