Aztán teltek-múltak az évek, gyermekből felnőtt lettem, ami másokhoz hasonlóan az én életembe is rengeteg változást hozott. Már nem álltam meg oly gyakran az állatkereskedés kirakata előtt, csak egy-egy röpke pillantást vetettem az akváriumban éldegélő hörcsögökre, egerekre, ha valami miatt mégis betértem az üzletbe. Eszembe sem jutott, hogy egyszer azzal a szándékkal fogok betérni az állatkereskedésbe, hogy egy japán táncoló egérrel távozzak onnan. Ennek legfőbb oka az volt, hogy gyakorlott macskatulajdonosként tudtam, hogy a macska a kutyát úgy-ahogy képes megtűrni maga mellett, de egy egeret? Na, azt inkább megfogni, és időnként megenni szereti.
Ragaszkodva a teljes igazsághoz, el kell árulnom, hogy amikor hazaállítottam a fekete színű, fehér hasú táncoló egérrel, már volt egy másik egerünk, ráadásul egy házi egerünk.
Ez úgy történt, hogy a férjem egyszer azt képzelte magáról, hogy ő a macska. Nem vicc: egy nap, amikor hazaértem a munkából, azzal fogadott, hogy fogott egy egeret a műhelyben. Először természetesen kiabáltam vele, hogy azonnal engedje el, hiszen az egy közönséges kártevő. Mit akar, talán azt, hogy minden ruhánk ki legyen rágva? Miután azonban megpillantottam szerencsétlen állatot, amint egy 5 literes befőttes üveg alján békésen rágicsálja a bedobott száraz kenyeret, megsajnáltam.
- Üsse kő, tartsunk egeret! – határoztuk el magunkat.
Azért, hogy felelősségteljes egértulajdonossá válhassunk, párommal elkezdtük böngészni az internetet, hogy mégis mit eszik az egér (a száraz kenyéren kívül), miben célszerű tartani. Első lépésként beszerzésre került egy terrárium, illatosított faforgács, némi magkeverék és egy műanyag rágcsálóitató. Az egérke az első napokban mindig beásta magát a forgács alá, ezért a férjem fogott egy kisebb fahasábot, kivágta az alsó részét odúnak, vagyis csinált egy kis egérlakot. A terrárium tetejét a macska miatt, aki egy cseppet sem örült a ház új lakójának, kénytelenek voltunk ráccsal befedni.
Tovább folytatva az internetes kutakodást, azt olvastuk, hogy az egér társas lény, és amennyiben egyedül él, hajlamos a búskomorságra, ami korai halálhoz vezethet. Szóval az lett a következő lépés, hogy megvásároltam a fent említett japán táncoló egeret – még mielőtt a férjem megpróbálkozott volna azzal, hogy egy újabb házi egeret fogjon valahol.
Az internetes fórumozók óva intettek minket attól, hogy a kétfajta egeret összeeresszük. Egyikük egyszerűen azt ajánlotta, hogy a házi egeret engedjük szabadon valahol, ha már megölni nem akarjuk. Egy másik arra figyelmeztetett minket, hogy mivel a táncoló egér egy mesterséges körülmények között kitenyésztett állatfaj, ezért védtelen lehet a házi egér által terjesztett betegségekkel szemben. Egy srácnak az volt a véleménye, hogy bántani fogják egymást, mivel mások a szokásaik, eltérő környezetben éltek addig.
Mi mégis összeköltöztettük a két egeret, akik rövid időn belül igenis jó barátok lettek. Ezt abból lehetett látni, hogy együtt ettek, az odúban szorosan egymás mellett aludtak, sőt a házi egér még a forgást is eltanulta kis társától.
Sajnos az idill mindössze egy hónapig tartott. Egy nap arra lettünk figyelmesek, hogy a házi egérnek a szája egyik oldalán kilátszik a foga. Azonnal tudtuk, hogy baj van, hogy szegény egér a betett elemózsiából a rosszul nőtt fog miatt válassza mindig a tejbe áztatott kenyeret. Felhívtam egy állatorvost, aki nem nevetett ki minket, hanem tudomásunkra hozta, hogy valószínűleg a fogak növekedési rendellenességéről van szó, ami igen gyakori betegség a rágcsálóknál. Elvittük hozzá kis betegünket.
Amíg bent műtötték az egerünket, férjem és én kint vártunk a váróteremben. A várakozás túl hosszúnak tűnt, rosszat sejtettem. Végre kinyílt az ajtó, az asszisztensnő behívott minket a rendelőbe. Az állatorvos a kezében tartotta az egerünket, aki úgy nézett ki, mintha még mindig aludna. Miközben állatkánk hasát simogatta, mesélni kezdett: bár az egér alig kapott altatógázt, mégsem tudta feléleszteni, hiába próbálkozott szívmasszázzsal. Ilyen lelkiismeretes orvossal még nem találkoztam. Szívmasszázs egy egérnek? Ha a rádióban hallottam volna ezt, bizonyára mosolyogtam volna.
Otthon eltemettük a kis egeret, néhány nap múlva pedig vettünk egy új játszótársat a táncoló egerünknek – a saját fajtájából. Az interneten azt olvastuk, hogy ha nem akarunk hamarosan népes egércsaládot, akkor célszerű azonos nemű egereket tartani, ki fognak jönni egymással. Mivel a fekete táncoló egerünk fiú volt, így egy fiút vásároltunk neki. Hát a mi egereink ki nem állhatják egymást: sokszor verekednek, külön alszanak. Macskánk sokszor bemegy a nappaliba, ahol a terrárium van, leül az asztal előtti székre, és nézi, nézi az egerek futkosását. A terrárium lett az ő tévéje, vagyis „cicavíziója".
Németh Nikol