Néhány évvel ezelőtt egy karácsonyi újságban olvastam ennek a krémnek a receptjét, amit annyira egyszerűnek találtam,hogy el is készítettem menten egy pici alakítással, mivel annyira édeset nem szerettem volna. Azóta elengedhetetlen része konyhámnak télen és nyáron is. Ajándéknak is kiváló, hisz eddig még senki nem mondta, akinek ajándékoztuk, hogy azonnal vigyük az orra elől, maximum ha éppen súlya csökkentésébe kezdett volna, de olyanoknak meg nem adunk, mivel túl nagy a kísértés. Esszük kalácshoz és kiflihez, kenjük linzerre és más süteményekbe. Sokkal finomabb, mint bármi, amit eddig csokoládés, kakaós krémként ettünk.

Készülünk a téli álomra. Pontosabban: ha más nem is készül, de én már nagyon vágyom rá és arra, hogy végre picit tovább aludhassak, ha nem is egész nap, de mégis kicsit hosszabb ideig. A szombat estére pedig kitaláltam egy jó kis csokis sütit, amit egy jó kis társasjáték mellett, vagy filmnézés közben, esetleg csak úgy eszegethet az ember.
Az újabb alkotásom pedig egy csokis süti lett sós, pörkölt földimogyoróval megszórva. Illata igazán fantasztikus és a teszteredmények alapján igazán máskor is bevethető finomság került az asztalra.
Receptje természetesen egyáltalán nem bonyolult, sőt, inkább egyszerűnek és gyorsnak mondanám.

A mai ebéderedményünk egy gyors karalábéleves lett, amit gondoltam, meg is osztok kedves Olvasóinkkal attól az ötlettől vezérelve, amit Édesanyám szokott kérdezni, amikor felhív: Te mit főzöl? Már semmi ötletem sincs, pedig tele a kert… Szóval úgy döntöttem,ha neki néha jó körbekérdezni, ki mit csinál, talán más is tanácstalanul ül, hogy abból a sokféle élelemből, amit otthonra felhalmozott, vajon épp mit készítsen.

Karalábéból készült leveském nagyon hamar elkészül, így sok gond nem akad vele a megpucoláson kívül. Ami kell hozzá és kb. négyen ehetnek is belőle, csak akkor csináljunk még valami mást is, mert hátha akad otthon valaki, akinek egy leves nem lesz elegendő.

Rég nem írtam, nagyon rég, de majd elmesélem, miért is, most viszont visszatérve, szokásomhoz híven nem csak rövid történeteket és kirándulásokat osztok meg kedves Olvasóinkkal, hanem amit épp a konyhában készítettem. Nos, szerintem mindenki ismeri és mindenkinek van egy egyéni receptje. Édesanyámnak is van, drága nagymamámnak is volt és van, amit én csinálok és ez utóbbi inkább a gyorsaságra hajt, nem mintha a másik kettő olyan sok időt venne igénybe.

Ősz van és a nyár mellett ez az az időszak, amikor a legtöbb gyümölcsöt találhatjuk a kertben – már akinek van kertje, a többiek pedig a piacon vagy bárhol máshol. Nekünk épp rengeteg körte, szilva és barack, meg persze szőlő érik a kertünkben, így mindből szedtem egy kicsit és már készült is a finom leves, ami aztán hidegen az igazi, de mi langyosan is szeretjük és még télen is eszünk, hogyha akad valami befőtt vagy a fagyasztóba eltett gyümölcs, márpedig falun az mindig akad.

Sokat gondolkodtam azon, mit adhatnék én idén Anyák napjára annak, akitől már olyan sokat kaptam. Gyermekként kirohantam reggel az udvarra és leszedtem minden virágot, amit csak találtam, hogy odaadjam neki és nagymamámnak. Családom idősebb nőtagjairól már egyszer megemlékeztem, így most arra gondoltam, inkább valami olyat osztanék meg kedves Olvasóinkkal, amit tőlem már rég olvashattak, pedig elég sokszor művelem.

Idén egy narancsos túrótortával leptem meg Édesanyám és igen, már elkészült, ráadásként jobban örült neki, mintha a világ legnagyobb virágcsokrával állítottam volna be abba a házba, ahova születésem óta hazatérek. Talán más Édesanyák is így örülnének neki, ráadásul nem is olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik.