Már jó régen írtam és sütöttem együtt, úgyhogy ép ideje volt valamit újra ha nem is papírra, de legalább a gépemre vetni. Sütni is nagyon rég sütöttem, de nem kell megijedni, mindenki létezik, akikre rázúdítom a végterméket, csak mostanság nagy munkában voltam. Könyvet írni, sőt, inkább befejezni ugyanis elég nehéz, de a végére jutottam, így megint nyugalomban kísérletezhettem szeretteimen. Ennek lett eredménye a körtés-almás süti, megbolondítva mindenfélével, amit csak találtam.

A receptet viszont elég nehéz lesz megalkotni, ugyanis a szemmérték az, ami az összeállításánál működött, így mindenki nyugodtan kísérletezhet!

Megint sütni kezdtem, most a család kérésére, és mert valahogy a gyümölcsöt is meg kell eszegetni a kertből, nem mindenből lesz lekvár. Kinyitottam nagymamám süteményes receptgyűjteményét és nekiláttam nézelődni, aztán szokásomhoz híven egy kissé átalakított recept lett a végeredmény, de mindenki nagy lelkesedéssel fogadta.
Íme a recept, amit így utólag kellett magamban megfogalmazni:

Régen nem ittam kávét. Még egyetemistaként sem, ami egy bölcsészkaron elég szokatlanul mutatott, hisz csoporttársaim többsége mint valami infúziós adagot döntötte magába azt a feketének látszó, kávénak titulált valamit. Minden bizonnyal már akkor is sejtettem, hogy az a valami nem igazán nevezhető kávénak. Otthon, családi körben szintén mindenki nagy kávés volt, főleg nagyapám, de még valahogy ő sem tudott rávenni gyermekkoromban a kávés kockacukorra, egyedül a kapucíner nevű csokival tudott egy kis kávé ízűnek tűnő dolgot csempészni az életembe.

Rég sütöttem... mostanában sajnos nem ezzel sikerült többet foglalkoznom, pedig aki ismer, tudja, hogy ez számomra a kreativitást jelenti és a szórakozás egy sajátos formáját. Lehet közben zenét hallgatni és nem csak halkan dudorászni, hanem úgy rendesen kiadni magunkból a hangot. Sütni és a süteményt kitalálni már maga egy olyan cselekedet, amihez az ember az édességre vágyó ízlelőbimbói mellett az agysejtjeit is használja. Legalábbis nálam így működik.

Ma nekiláttam a „Karácsonyi Hal" címet viselő írásomban megszerzett receptek közül egyet hasznosítani, de hát nem az lett a végeredmény, ami az eredeti leírásban szerepel. A kiindulópont egy citromos linzer nevezetű sütemény lett volna, ami átalakult az idők folyamán – kb. negyed óra alatt – narancsos linzerré, amit darált dió és szinte aszalt meggyé összeállt 3 éves meggylekvár díszít. Ez lesz az idei karácsonyi linzer a család számára.