Ernő nagyon büszke volt, amikor huszonegy éves korában megvette élete első motorját, egy Pannóniát. Igaz, használt volt, egy-két helyen lekopott róla a festék, de a fiút ez nem érdekelte.
Újra nem tellett neki, amúgy pedig az 1960-as években használt motorokhoz sem volt egyszerű hozzájutni. Amikor először hajtott be a szülői ház udvarára, mint motortulajdonos, még nem sejtette, hogy pár év múlva átkozni fogja ezt a járművet, mely elvette tőle azt, aki a világot jelentette a számára.

A tizenöt éves Petrát nem verték el, le sem szidták a szülei, amikor a lány azzal állt eléjük, hogy terhes. Magukat hibáztatták a történtekért. Úgy vélték, azért történhetett meg ez a "baleset", mert nem figyeltek eléggé Petrára, mindig csak kisebbik lányukkal foglalkoztak, aki beteges volt, nehezen tanult, emiatt több törődést igényelt. Meg sem fordult a fejükben, hogy a kitűnő tanuló Petra, akinek hét közben alig volt szabadideje, mert vagy valamilyen szakkörön volt vagy a kórussal gyakorolt, esetleg fiúzik. Szinte fel sem tűnt nekik, hogy lányuk nagylány lett.

Úgy gondolom, az öregedés legbiztosabb jele az, hogy a dolgokat kezdjük egyszerűen értelmezni. Már nem érezzük szükségét a hosszas filozofálgatásoknak, barátnőkkel folytatott lamentálásoknak. A „Szerinted komolyan szeret?" jellegű végtelen és eredménytelen beszélgetéseket felváltják a válaszorientált és egyre fontosabb kérdések, mint például a „Te télen milyen gyakran tápsózod a növényeidet?" Ez tényleg így van. A praktikus és logikus dolgok kerülnek előtérbe, az átvirrasztott nyomorult éjszakák a múltunkba vesznek.

Őszintén hiszek abban, hogy sok mindent vonzónak találhatunk valakiben a másik nem szemszögéből, de abban is biztos vagyok, hogy igazán csak egy dologgal varázsolunk, s ez egyénenként nagyon eltérő. Az is meggyőződésem, hogy ez az egy dolog az évek előre haladásával változik az ember életében.

Nekem sokáig a szemem fogta meg a pasikat, majd a hangom. Tudom, hogy a következő a fanyar őszinteségem lesz, de ehhez még nekem és a férfiaknak egyaránt érni kell még. De kanyarodjunk vissza a hangomhoz, aminek csábereje nélkül másként alakult volna az életem.

Egy szállítmányozási cégnél dolgoztam, amikor megismertem Líviát. Már régóta kerestünk egy megbízható személyt, akinek vállait a vállalat sok-sok gondja nyomhatja. Én magam több tucat munkakört láttam el, többek között a munkaügyet is. De most nem is rólam van szó.